Hartvik püspök 12. századi legendájának részlete István királyról:
„Közben megszületett a fejedelem Istentől megjövendölt fia, akit a próféta szerint ismert az Úr, még mielőtt a méhben megfogant volna, és akinek, mielőtt megszületett, első vértanúja nevét adta. Ezt Isten kedveltje, Adalbert püspök, hite őszinteségéért a keresztség fehér ruhájába öltöztette, és ő lett lelki gyámola. Akkor az István nevet kapta; hisszük, hogy Isten is ezt akarta, mert ami István a görög nyelvben, korona a latin beszédben. Mivel Isten azt óhajtotta, hogy e világban is királyi hatalom koronázza, s a jövőben váltsa fel az örökké tartó boldogság koronájával, kijelölte őt az örök, el nem múló dicsőség elnyerésére.”
Szeretnénk megköszönni a jó Istennek, hogy Lajos atya jelenlétével megajándékozott minket! Hálás a szívünk az elmúlt évek veresegyházi szolgálatáért!
Figyelmes szeretettel tanított minket, felkínálva a jezsuita lelkiségben megélt tapasztalatait, közelebb vezetett Krisztushoz. Kedvessége, mindenki felé nyitott, szeretetteljes, figyelmes jelenlétet tükrözött – kifinomult egyszerűséget, ugyanakkor nagy tudást (hiszen egyetemi adjunktus, könyveket ír és filmeket készít, mint kreatív igazgató), erről szerényen hallgatott, mintha ezeket titkolnia kellene. 🙂
Egy hasonlattal élve, mintha egy filmben a távoli és közeli képeket váltakoztatva, a lényegre fókuszálnánk egy közeli képnél elidőzve – Jézus Krisztus Jelenlétére irányította a figyelmünket – elénk élte Krisztus jelenlétét „itt és most”. Egy filmet vissza lehet nézni, de a jelen pillanatot csak „itt és most” lehet megélni Krisztusban – megnyílni, megérintődni, jelen lenni, befogadni, észlelni ami van és benne felfedezni ŐT, AKI VAN – ennek a titoknak a szépségére nyitotta ki a szívünket – a JELENLÉT ÖRÖMÉRE JÉZUS KRISZTUSSAL, önmagunkkal és egymással szeretetközösségben.
Szent II. János Pál pápa gondolatait idézve: „Az egyház szívét a szeretet alkotja. Az ezredforduló nagy meghívása, hogy az egyház a communió háza és iskolája legyen, a communió-lelkiség azt jelenti: úgy fogadjuk és fogadjuk be egymást, mint Isten ajándékát”. Ezt a szeretetközösséget, mint igazi ajándékot tanította megélni mindannyiunknak… Hálás szívvel köszönjük!
Kívánjuk a jó Isten áldását életére, „itt és most” és „most és mindörökké” :), hogy Krisztusban vonzó élete ajándék lehessen az új plébánián is…
„Ha egyszer a szívünk megváltozik, nem csoda, hogy utána általunk a világ is megváltozik!” (Loyolai Szent Ignác)
Lugosi Margit
„Péter és Pál (tudjuk) nyárban/ Összeférnek a naptárban”. Arany János A fülemüle című versének idézett híres sorai két ókeresztény szent, Péter apostol és Pál apostol közös ünnepnapjára utalnak.
Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepe hálaadó megemlékezés Jézus Krisztus nagy tanúira, ugyanakkor az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyház melletti tanúságtétel is. Mit üzen számunkra a mai ünnep?
Először is azt, hogy a hitünk az apostolok hitén nyugszik. Mindazt a hitletéteményt, amit hiszünk és vallunk, magától Krisztustól kaptuk az apostoli egyházon keresztül. Ez pedig egy olyan kincs, amit kezdettől fogva őriz és közvetít minden ember számára immár 2000 éve egyházunk. Nekünk nincs szükségünk semmiféle kétes eredetű magánkinyilatkoztatásra, félelmet keltő nagy figyelmeztetésekre, titokzatos látnokok nyilatkozataira. Mi az Egyház közösségében akarjuk élni és közvetíteni azt az életformát, amit Krisztus adott nekünk. Az Egyház feje pedig a pápánk, aki gondoskodik arról, hogy nyája éltető és tiszta táplálékhoz jusson.
Elfogadjuk-e mindazt, amit egyházunk tanít? Beépítjük-e életünkbe, mindennapjainkba az evangélium szavát? „Létünk lényegére, életünkre, és a halálunkra vonatkozó igazság, melyet Isten számunkra láthatóvá tett, egyesít bennünket. Az egység tartalma pedig a hit, amelyet Krisztus megbízásából az apostolok közvetítettek nekünk.” – írja XVI. Benedek emeritus pápa.
A másik fontos mozzanata a mai ünnepnek az, hogy érdemes rátenni az életünket Krisztusra. Szent Péter és Pál apostolok számos alkalommal szenvedtek megpróbáltatást, üldözést, és elutasítást hitükért és az evangéliumért, Krisztus ilyen vonatkozású jövendöléseinek megfelelően. S végül, életüket adták érte. Mindketten megküzdöttek hitükért, és az egyházért. Példájuk arra utal, hogy ők nem valamiért, hanem valakiért, az Úr Jézus Krisztusért hoztak áldozatot, és nem valamit, egy szervezetet, egy elvet követtek egy életen át, hanem magát az élő Jézus Krisztust, az Isten Fiát. A keresztény hit mindenekelőtt a Jézussal való találkozás. A Jézussal való személyes kapcsolat. Jézus az, Aki életünk új távlatait nyitja meg. Vajon mi tudunk-e áldozatot hozni egyházunkért, magáért Jézusért? Teszünk-e valamit közösségünkért, a közösség tagjaiért? Vagy csupán kritikus szemlélői vagyunk az eseményeknek? Ki tudunk-e lépni megszokott határaink vonala mögül, hogy embertársaink rajtunk keresztül tapasztalhassák meg Jézus szeretetét?
Robi atya