Lelkiség

Az ideológiák optimizmusa a halál feledtetésére tesz kísérletet, amikor állandóan a tökéletes társadalom felé haladó történelemről beszél. A halál közelében mégis mindig kiderült, hogy az ideológiák mellébeszélnek, hazugsággal akarják elkápráztatni az embert. A hit reménye viszont a halálon túli igazi jövőt tárja elénk. Csakis így válnak a valóban megtett lépések mindannyiunk jövőjévé – írja XVI. Benedek pápa Krisztusra tekintve című művében.

A halál olyan, mint egy fal, ami megakadályozza, hogy lássuk, mi van mögötte. Szívünk viszont a fal mögé vágyik, és ugyan nem tudhatjuk, hogy mi van mögötte, mégis gondolkodunk rajta, elképzeljük, és hangot adunk az örök élet utáni vágyunknak.

Jézus mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog”. Krisztus lerombolja a halál falát. Benne lakozik Isten teljessége, aki az élet, az örök élet. Lázár feltámasztása annak a jele, hogy Jézus teljes mértékben uralkodik a halál felett. Ezzel szemben Jézus feltámadása azonban nem a földi életbe való visszatérést jelenti, hanem egy új valóságba való megérkezést, egy új földet, amelyben találkozunk Istennel és eljutunk a mennyországba. Szent Pál apostol rómaiakhoz írt levelében írja, hogy ha annak a Lelke, aki feltámasztotta Jézust, bennünk lakozik, akkor ez nekünk is örök életet ad. Minden személy erre a Krisztus kereszthalála által lehetővé tett személyes feltámadásra hivatott.

A feltámadás és az örök élet valóságát sokan kétségbe vonják még a keresztények közül is. Az örök élet hite meghaladja az értelmünket, ezért szükséges hozzá a hit is. Kérjük Jézust, erősítse meg a mi gyönge hitünket, és a reményt, hogy minden gyarlóságunk ellenére, elvezet minket az Örök Életre!

Robi atya

Szent II. János Pál pápa 2002. október 16-i keltezéssel adta ki Rosarium Virginis Mariae kezdetű, a rózsafüzérről szóló apostoli levelét. Ebben konkrét gyakorlati tanácsokat fogalmaz meg a rózsafüzér imádkozásának módjával kapcsolatban.

– „Krisztus arcára szegezni a tekintetet, fölismerni a misztériumot […] Krisztus minden tanítványának feladata, tehát a miénk is. Miközben ezt az arcot szemléljük, kitárulunk a szentháromságos élet misztériumának befogadására, hogy mindig újra megtapasztaljuk az Atya szeretetét, és örvendjünk a Szentlélek örömével.” (9)
– „Az Üdvözlégy súlypontja, mintegy fordulópont a két rész között: Jézus neve. … Jézus nevét – az egyetlen nevet, amelyben az üdvösség reménye nekünk adatott (vö. ApCsel 4,12) – a Szentséges Anya nevével együtt ismételgetni, s mintegy engedni, hogy Mária sugallja nekünk ez a nevet, a hasonulásnak olyan útja, mely egyre mélyebbre bevezet Krisztus életében.” (33)
– „… a rózsafüzér nem helyettesíti a lelki olvasmányt (lectio divina), épp ellenkezőleg, föltételezi és elősegíti azt. […] Annak érdekében, hogy az elmélkedés szentírási alapot kapjon és mélyebb lehessen, hasznos, ha a titok kimondása után  elolvasnak egy, a körülményeknek megfelelő rövidebb-hosszabb szentírási részt…Ezeket ugyanis azzal a bizonyossággal hallgatjuk, hogy Isten szava, mely a ma számára, az »én számomra« hangzik el.” (29–30)
– „Az örvendetes titkokról való elmélkedés a keresztény öröm végső indítékaival és mélységes tartalmával való találkozás.” (20)
– „A világosság titkainak mindegyike a Jézus személyében immár elérkezett Ország kinyilatkoztatása. […] Kánában Mária ajkán hangzik föl és egy nagy anyai intelemmé válik, melyet minden idők Egyházához intéz: »Tegyétek meg, amit nektek mond!« (Jn 2,4) Ez az intelem jól bevezeti Krisztus nyilvános élete során mondott szavait és jeleit, és a világosság minden titka számára máriás hátteret ad.” (21)
– „A fájdalmas titkok segítik a hívőt abban, hogy átélje Jézus halálát – ott állva a kereszt alatt Mária mellett –, s hogy vele együtt merüljön el Isten ember iránti szeretetének mélységében, s érezze meg e szeretet egész újjáteremtő erejét.” (22)
– A dicsőséges titkok „a hívőt arra késztetik, hogy lépjen túl a passió sötétségén, és tekintetét a föltámadásban és a mennybemenetelben szegezze Krisztus dicsőségére. Miközben a keresztény lélek a Föltámadottat szemléli, fölfedezi hitének indokait (1Kor 15,14).” (23)
– „… a Megváltó szent emberségével való találkozásba vigyük magunkkal gondjainkat, bajainkat, munkánkat, terveinket, mindazt, ami az életünket jelenti.

Robi atya