Vízkeresztet január 6-án ünnepli a Katolikus Egyház, parancsolt ünnepként. Az epifánia – „epiphania Domini”, az „Úr megjelenése” – néven is ismert nap Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. Isten mindenkit úgy tud megszólítani, úgy tudja értésére adni, amit közölni szeretne vele, ami legközelebbi út az ő szívéhez, értelméhez. Persze az is kell, hogy aki felé közölni akarja magát, annak szíve nyitott legyen rá, az evilági dolgok végességét látva, hagyjon utat az Isten szavának. A napkeleti bölcsek, akik az ünnep evangéliumának szereplői, felfigyeltek a csodás égi jelenségre, ami olyan kozmikus megnyilvánulás volt a számukra, hogy szinte parancsoló módon útra késztette őket. Talán ismerték a próféták által meghirdetett isteni megjelenést, összekapcsolták az azt kísérő égi jellel, így nyert értelmet számukra a betlehemi csillag üzenete. Hány tudósról hallottunk, aki azáltal vált hívő emberré, hogy mind több összefüggést fedezett fel a dolgok között kutatásai során. És kutatásának tárgya vezette el annak Értelmes, Mindenható és Szerető Alkotójához, Istenhez. Minél többet értettek meg a világból, annál kisebbnek látták magukat, és annál hatalmasabbnak, csodálatosabbnak az Istent.
Isten ma is mindannyiunk számára kettős módon nyilvánul meg. Egyfelől megélünk benső tapasztalatokat, indíttatásokat, különleges élményeket. Másfelől Isten megmutatkozik a Szentlélek által, az Egyház közvetítésével. Ahhoz, hogy felismerjük, mit is akar üzenni számunkra, ezt a kettőt kell magunkban összehangolni.
Isten ma is úgy vezet el önmagához, hogy az az út, amelyen járunk, kuszának tűnik. A napkeleti bölcsek is eltévedtek útjuk közben: rossz helyen keresték a Messiást. Olyan ez, mint amikor egy kislány anyja lábainál ülve hallgatja édesanyja meséjét, miközben ő egy hímzéssel foglalatoskodik. A kislány egyszer csak felnéz, és csodálkozva kiáltja, látván a hímzés fonákját: „De anya, mennyit dolgoztál vele, és nézd, mégis milyen csúnya lett. Össze-vissza futnak benne a szálak”. Az anya elmosolyodott, megfordította a hímzést, a kislány felé mutatta a színét. Tudod kislányom, ahhoz, hogy a színe szép lehessen, bizony a másik oldalán helyenként össze-vissza kell futtatni a szálakat. Valahogy ilyen a mi életünk is. Teljessé csak úgy állhat össze, ha átengedjük az irányítást Istennek, és hallgatunk a szavára, az Ő útmutatására. Lehet, hogy mi kuszának látjuk, de Isten kihozza életünkből azt a csodát, amivel meg akar ajándékozni.
Robi atya