Szent Miklós Kr.u. 245-ben született a kis-ázsiai Patarában. Korán árvaságra jutott. Papi pályára lépett, életét a szegények megsegítésére és a gyerekek tanítására szentelte. 270-ben lett Myra városának püspöke, ahol 52 évig szolgált. Egyszerű életet élt, mindent a szegények szolgálatának rendelt alá. Tisztelete a Keleti és a Nyugati Egyházban egyaránt elterjedt.
Bizonyára nem véletlen, hogy a legnépszerűbb szentjeink egyike. Életpéldájában a keresztény élet lényege ragadható meg. Mindent odaadni Krisztusban. Hiszen kereszthalálával épp Jézus Krisztus volt az, aki mindent feláldozott értünk.
Az ajándékozásban nem várok arra, hogy kapjak valamit, hanem adom azt, ami tőlem telik. Szabadon, örömmel, szeretettel. Az ajándékozás a keresztény ember életformája. Amikor ajándékozok, a kötelezőn és a szükségesen felül adok. Szinte pazarlón. Nem a mérete, és nem is az értéke számít, hanem az, hogy van benne valami pazarlás: az idő, amit ráfordítottam, az energia, amit belefektettem, a külseje, amivel becsomagoltam.
Egyszerű de tanulságos az a kis gyerekdal, amit ovisokkal szoktunk énekelni, és szépen összefoglalja Szent Miklós lényének üzenetét. Ebből idézek:
„Ajándéka nem az arany, nem is hamis földi kincs. /Szeretetet, víg örömet, olyat hoz, mi nekünk nincs! /Mosoly ül az öreg arcán, merre ő megy hull a hó,/röpíti szél, szánkó. /Nálunk hagyja a szívét, reánk szórja örömét, /nekünk adja jókedvét.”
Szent Miklós példát ad arra, hogy a keresztény, krisztusi életforma megvalósítható a mindennapokban. Ebben az irányban egyetlen lépéssel is többet adni, mint ami kötelesség, azt jelenti: elkezdtük élni a kereszténységet. Ez a lelkület méltó az emberhez, méltó Krisztushoz, méltó a keresztény névhez. Kívánom, hogy mindnyájan odaadó lelkülettel, pazarló szeretettel forduljunk egymáshoz nemcsak adventben, hanem életünk minden napján.
Robi atya
