Pünkösd napján ünnepeljük közösségünk templomának búcsúnapját, amelyet a Szentlélekről neveztetek el. Ez egyben templomunk születésnapja is, hiszen ötödik esztendeje annak, hogy ünnepélyesen felszentelte azt Beer Miklós püspök atya.

Öt év röpke idő az egyház történetében, de ha mi, mint közösség visszatekintünk csak az elmúlt néhány évre, bizony meg kell, hogy állapítsuk, sok esemény történt. Hiszen ez a közösség él, mert tagjai a Szentlélekre nyitott emberek. Bár nem érdem, de mégis óriási ajándék, hogy ehhez a közösséghez tartozhatunk. Ezen az ünnepen megállunk egy pillanatra, hogy visszatekintsünk és hálát adjunk – az életért.

Még egy esztendeje sincs annak, hogy ide kerültem hozzátok. A pandémiával kapcsolatos korlátozások alaposan próbára tettek mindnyájunkat, és visszavetette közösségeinket. De a Szentlélek mégis megőrizte, táplálta a tüzet a szívünkben, hogy hűségesen kitartsunk a hit zarándokútján, és figyeljünk csendes, tapintatos impulzusaira. Hűségre, kitartásra,  leleményességre buzdított, hogy a korlátozások ellenére is találkozzunk, beszélgessünk és imádkozzunk online módon is. Életre hívta az Ima Veresért imacsoportot, amely még ma is hétről hétre imádkozik a városért. Sokakat megszólított, hogy gyűjtsünk a körzetünkben lévő kórház dolgozói számára, hogy ők is felfrissülhessenek emberfeletti munkájuk közepette. Egyszóval a Szentlélek ma is, most is munkálkodik általunk. Mindez pedig hálára kötelez minket, hiszen él Krisztus Urunknak itt Veresen magvalósuló egyháza.

Jól tudták a régiek, hogy Pünkösdkor meg kell állni egy pillanatra. A nagy nyári munkák előtt ünnepelni kell. Köszönteni az új életet, imádkozni a bő termésért, gyermekáldásért. Erre szolgált a pünkösd, a húsvét utáni ötvenedik nap. Hiszen ez az élet ünnepe is. De azért is az, mert az Ószövetségben ekkor hirdették ki a Tízparancsolatot. A pusztai vándorlás során az Egyiptomból kiszabadult nép, a Sínai hegyen ismerte meg az emberhez méltó élet alapját.

Pünkösd a Szentlélek ünnepe, aki a keresztény élet, az üdvösségre vezető, örök élet forrása. Jézus tanítását – amelyből nemcsak az ember földi boldogsága, hanem az örök üdvössége is kibontakozik – az Isten Szentlelke őrzi az idők végéig. A keresztény élet az Isten Szentlelke által valósul meg. Az az élet, amely az Isten előtti felelősségteljes, áldozatkész, és önzetlen magatartásról tanúskodik.

Kérem az Urat, hogy a Szentlélek által újjászülessünk Lélekben és Igazságban, hiszen szükségünk van rá. Ahogy a latin mondja, „ecclesia semper reformanda” vagyis az egyház mindig megújulásra szorul.

Robi atya

Hazánk határain belül ezen a vasárnapon ünnepeljük Urunk mennybemenetelét. Jézus így szólt az apostolokhoz: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Mk 16, 15) Jézus az ő mennybemenetelével a mi emberségünket is fölvitte a mennybe.

Jézus Krisztus, örökké közbenjár értünk a Mennyei Atyánál, hogy elnyerjük az üdvösséget. Jézus elhagyta ezt a földi világot és küldetést bízott övéire: az evangélium hirdetését. Az apostolok ekkor egész biztosan ráébredtek tehetetlenségükre. A mennybemenetel nem pusztán egy fizikai esemény, hanem kinyilatkoztatás is. Az Úr Jézus eltávozott egy innét el nem érhető, e földi világnál magasabb rendű világba. Ha úgy tetszik az igazi életbe. Abba a világba, amelyet az ő földi élete által minden embernek megígért, ahol mindenkinek van helye.

Ott, Jeruzsálemben az apostolok magukra maradtak. Kaptak egy irreális feladatot, hogy hódítsák meg a világot az evangélium örömhírével. Úgy álltak szemben azzal az elvadult világgal, mint a bárányok a farkasokkal szemben. Még inkább szükségük volt egy felülről jövő Erőre, az Igazság Lelkére, aki eszükbe juttat mindent, amit az Úr mondott nekik. Az evangéliumok tanúsága szerint visszatértek Jeruzsálembe és Máriával, Jézus anyjával együtt állhatatosan kérték az Szentlelket.

Az Egyház krisztusi küldetésének alapját az imádkozó emberek adják. Erre hív minket az Úr is. Minden keresztény addig marad meg Krisztus követésének szűk ösvényén, amíg imádkozik. Szent Ágoston írja: „amikor imádkozol, ne tájékoztasd Istent, mert ő jól tájékozott, hanem te tájékozódj az Ő irányában, és nem fogsz eltévedni”.

Imádkozva várjuk mi is a Szentlelket, Pünkösd ünnepét, templomunk búcsúnapját, hogy mi is az Úr alkalmas munkatársai lehessünk egyházközségünk megújításában:

Jöjj el, Szentlélek, tölts be minket!
És gyullaszd fel bennünk szereteted tüzét.
Küldd el Szentlelkedet és minden átalakul!
És megújítod a Föld színét.

Könyörögjünk! Istenünk, aki híveid szívét a Szentlélek felvilágosítása által tanítottad, add, hogy a Szentlélek által mi is megismerjük ami helyes, és az Ő vigasztalását mindig érezzük! Égesd, Uram, a Szentlélek tüzével szívünket, hogy tiszta szívvel kedvedben járjunk, Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

Robi atya

A Szűzanya a harmadik jelenéskor a következő szavakkal ajánlotta a gyermek látnokok – Lúcia, Francesco és Jácinta – figyelmébe: „Amikor a rózsafüzért imádkozzátok, akkor minden tized végén tegyétek hozzá: Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra.”

Az „Ó Jézusom” megszólításnak nagy jelentősége van a fatimai fohász megértésében, kifejezi az üzenet sajátosságát és fontos a Mária-tisztelethez is. Ez a megszólítás annak a Jézus-imának az ősi formájához kapcsolódik, amelyet az egyiptomi és görög szerzetesek a szemlélődés és nyugalom imájaként oly előszeretettel imádkoztak. Ők képesek voltak arra, hogy Jézus nevének puszta említésével „az Úr jelenlétének teljes közelségét, bensőséges jellegét megtapasztalják.” A „… bocsásd meg bűneinket…” résznél lelhetünk rá a fatimai üzenet magvára, amely a kereszten végbevitt jézusi engesztelő tett által az emberiség bűneinek megbocsátásáról szól, amelynek az egész világra történő kiterjesztését a keresztényeknek kérniük kell. Miközben az Úr kiengesztelést kíván, hagyja, hogy az ember „önnön teremtményi szeretetével” együttműködjön vele, és a bűn feldolgozásából tevékenyen kivegye a részét.

Fatima üzenetét egészében jellemzi az üdvösség iránti aggodalom, s ez különösen erőteljesen mutatkozik meg az ima harmadik megszólításában: „… ments meg minket a pokol tüzétől…”. A kérés annak az eshetőségnek komolyan vétele – mégpedig a Bibliában adott kinyilatkoztatással teljes összhangban –, hogy „némelyek elkárhoznak.” Az embert nem tekinthetnénk szabad döntéssel rendelkező, az üdvösség és kárhozat közti döntés elé állított lénynek, ha nem számolnánk az üdvösség elvesztésének eshetőségével. Fatima azonban – a Szentírás lelkületétől teljesen áthatva – nyíltan rámutat arra is, hogy a keresztény ember igenis reménykedhet a végleges megváltásban, tehát a mennybéli kiteljesedésben. Ez a remény az ima negyedik megszólításában fogalmazódik meg: „vidd a mennybe a lelkeket…”. Jézus minden élő embert képes megmenteni a pokoltól, és örök életre tudja vezetni őt. Ez a kérés is egybecseng Fatima üzenetének egészével, mely az öröm és a remény üzenete az emberek számára. Fatima, miként az egész evangélium is, „az örömöt és Isten tettének győzedelmes jellegét” hirdeti, melyet a világban végbevitt Jézus Krisztus által és Mária közreműködésével.

Robi atya

Kedves Édesanyák és Nagymamák!

Ezzel a gyönyörű Mécs László verssel szeretnék áldott és örömteli anyák napját kívánni! Az Úr Jézus kísérjen benneteket az Ő szüntelen áldásával és égi édesanyánk, a Boldogságos Szűzanya oltalmazzon egész életetek során!

Robi atya

Mécs László: A királyfi három bánata

Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.

A többiek láttak egy síró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.

Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.

Isten tudja, honnan, palástot kerített,
aranyos palástot vállamra terített,
fejem fölé égszín mosolygást derített.

Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.

Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szíve ment előttem előre követnek.

Amíg ő van, vígan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.

Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?

A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.

Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.

Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem így is kevés volna.

Hogyha a föld minden színmézét átadom,
az ő édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.