Lelkiség

A mai nappal lezárul az Ökumenikus Imahét, a közös imádság a krisztushívők egységéért. De számunkra, vagyis közösségeink és egyházközségeink számra is nagyon fontos, hogy megfontoljuk, és magunkra vonatkoztassuk Szent Pál apostol erre vonatkozó tanítását. A vasárnapi szentleckében Szent Pál apostol egyetértésre buzdítja a korintusakat és arra kéri őket, ne szakadjanak széjjel, kerüljék a pártoskodást. Az egység egy jel is ebből a szempontból. Arról tanúskodik, hogy a Krisztusban hívők, eggyé válnak hitben, a tanúságtételben, mert a középpontban Jézus áll.

Egy alkalommal nézőként részt vettem egy cirkuszi előadáson. Az légtornászok halált megvető bátorsággal mutatták be gyakorlataikat, lenyűgöző volt a tapasztalt, sokat megélt artisták előadása. Egészen addig, amíg egyikük le nem zuhant a mélybe. Mondanom se kell, egy pillanatra mindenkiben meghűlt a vér, de a következő pillanatban a trapéz alatt lévő háló felfogta a tornász zuhanó testét. Kisvártatva újra megcsinálták a gyakorlatot, de most már minden gond nélkül. Mi teszi a hálót hálóvá? Ha egyetlen kötelet kifeszítünk a cirkusz porondja fölé, az nem fogná föl az artistát. Ha sok kötelet használunk, akkor sem sikerülhet. De ha ezeket a köteleket egymáshoz erősítjük, háló lesz belőle és így már megmenekülhet az ember a zuhanás következményétől. A szentleckének számunkra is ez a legfontosabb mondanivalója. Akkor tudunk hiteles képviselői lenni Krisztusnak, ha nem széthúzunk, hanem összefogunk. Ha látszik a viselkedésünkön, hogy szeretjük és segítjük egymást. Összetartó emberekké kell válnunk, mert csak így tudjuk embertársainkat Jézushoz vezetni, és háló módjára megmenteni.

Ehhez elsősorban arra van szükség, hogy tisztában legyünk keresztény mivoltunkkal. Mi Krisztushoz igazítjuk életünket, az ő szemével nézzük a világot, szerinte fogalmazzuk meg véleményünket az életről. Krisztusi módon teljesítsük hivatásunkat. Nem kényelmes és könnyű életről van szó, de Krisztus meghívására mégis lehetséges. Egymással összefogva, Jézussal egységben és embertársainkkal testvérként, hálót alkotva. Nem hiába volt az első keresztények számára is kérdés volt, hogy lehet az embernek felülmúlnia önmagát, tud-e úgy élni, mint Krisztus? Ez a korintusiaknak sem sikerült. Mert nem lehet emberi elhatározással. Mégis lehetséges a Szentlélek erejével, aki az egység Lelkét kínálja nekünk.

Robi atya

Örök kérdés, vajon miért kéri Jézus Jánostól a keresztséget, a megtisztulás jelképét? Halljuk az Evangéliumból, hogy János sem érti, de Jézus szavára mégis megteszi: „úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami igazságos.” Jézus tudja, hogy nyilvános működése kezdetén az emberek csak egy közülük valót, az ács fiát látják benne, aki köztük, velük él. Izajás próféta mondja róla: “Úgy nőtt fel előttünk, mint a hajtás, és mint gyökér a szomjas földből.” Csodálatos ez az Isteni leereszkedés. Krisztus tudatosan a bűnösök közé sorolja magát, tudatosan szolidáris akar lenni az emberrel. Teljesen egy akart lenni közülünk, hiszen „mindenben hasonlóvá lett, a bűnt kivéve”. Nem az első, hanem a legutolsó, “megvetett az emberek között”, ahogy Izajás előre jelezte. Jézus mindnyájunkat megelőzött és példát adott nekünk az alázatban. Alázata, Isten és az emberek iránti szeretete vezette végül egészen a keresztfáig. Krisztus húsvéti misztériumának gyümölcse pedig, a keresztség, mely által Isten gyermekei leszünk. Közülünk sokakat földi életünk első hónapjaiban kereszteltek meg. Legtöbben kialakítottuk magunkban a valláshoz ragaszkodó hűséget, a hagyományos vallási szokásokat, de vajon keresztény életünk valódiságát időnként megvizsgáljuk-e? Éljüke a keresztségünkben, bár helyettünk megtett, de azóta általunk is felvállalt ígéreteket: ellene mondunk-e a bűnnek? A gonosz csábításainak? Gyermeki hűséggel viseltetünke az Atya iránt, és testvéri szeretettel minden emberrel szemben? Vajon látjuk-e a különbséget a szeretet gyümölcsei és a bűn következményei közt? Érezzük-e, hogy lelkünk a kegyelem állapotában van-e, vagy a bűnnel elzárjuk magunkat ettől? A bűn és a szentség nem fér meg együtt. Ha vissza akarunk térni a keresztségben kapott kegyelem állapotához és meg akarunk maradni benne, akkor elengedhetetlen, hogy beismerjük bűnösségünket és bűnbánatot tartsunk. De nem elég csak szavakkal megtenni, hanem tetteinkkel is igazolnunk kell! Van ennek a magatartásnak egy folytonossága, amire azt mondjuk, hogy megtérés. A megtérő ember számára nem a külső keretek változnak, hisz megmarad korábbi életállapotában, megmarad korábbi tevékenységénél. De már nem gyakorolhatja azt másképpen, csak a szeretet parancsa szerint. Ez egyáltalán nem bonyolult, sőt, egészen hétköznapi. A politikus szolgál és nem uralkodik. A kereskedő nem csapja be a vásárlót. A diák nem lóg, hanem tanul. A gazdag nem csak a saját kényelmét keresi, hanem jó szívvel tud osztani javaiból szegényebb embertársainak is. A gyermek nem felesel, hanem bizalommal engedelmeskedik szüleinek. A házastárs nem másnak, hanem férjének, feleségének igyekszik kedvében járni. Mi sokszor csak szavainkkal éljük hitünket, de elmarad a cselekedet. Így elmarad a megtérés is. Ezen a vasárnapon meghívást kapunk arra, hogy munkáljuk, ápoljuk istengyermeki életünket. Amen

Robi atya