Lelkiség

„…akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre.” /Mt 22,9)

Egyházunkban hagyományosan október 3. vasárnapját a Misszók vasárnapjának is nevezzük, vagyis ezen a napon különösképpen is imádkozunk azokért a papokért, szerzetesekért, vagy éppen elkötelezett világiakért, akik – hazájuktól távol – a világ valamely pontján hirdetik az evangéliumot. Ezért október 18-án perselyadományainkat az ő javukra, munkájuk támogatására ajánljuk fel. Magyar népünket is missziós szerzetesek, a bencések vezették a keresztény hitre, Szent István kérése nyomán. Pannonhalma bencés közössége több, mint 1100 éve tanúskodik arról, hogy milyen nagy szerepük volt a magyar nép, és a magyar iskola megteremtésében. Persze sok más szerzetes közösség is jelenlétével, munkájával, szolgálatával tanította eleinket, az evangélium, a tudományok és a földművelés megannyi szegmensének ismeretére a középkori magyar történelem tanúsága szerint. De keresztény népünk maga is adott missziós hivatásokat, akik a ferences, a
szalézi vagy éppen a jezsuita rend kötelékében vitték el az Örömhírt Latin-Amerikába, vagy éppen a Távol-Keletre.

Ma, amikor már Európa, és benne hazánk is újra missziós területté vált, a missziót, a megtérést, a lelki megújulást, elsősorban saját magunkon kell kezdenünk. Idézem Ferenc pápát, aki az idei misszós vasárnapra írt körlevelében a következőket írja: „…A misszió a szabad és tudatos válasz Isten hívására. De csak akkor hallhatjuk meg ezt a hívást, ha személyes szeretetkapcsolatot ápolunk az Egyházában élő Jézussal. Tegyük fel magunknak a kérdést: készen állunk-e elfogadni a Szentlélek jelenlétét az életünkben? Készen állunk-e meghallani a misszióra való felhívást… a hétköznapi életünkben? … aktuális kihívás, hogy megértsük mit akar Isten most, a világjárvány idején mondani nekünk? A betegség, a szenvedés, a félelem, az elszigeteltség kérdéseket vet fel bennünk. Kérdőre von minket azok szegénysége, akik magányosan halnak meg, akiket magukra hagynak, akik elveszítik a munkájukat és a megélhetésüket, akiknek nincs otthonuk és nincs mit enniük. A jelenlegi helyzet növeli a bizalmatlanságot és a közömbösséget, de közben figyelmesebbé is kell tennie minket a másokkal való viszonyunkra. És az imádság, amelyben Isten megérinti és megmozdítja a szívünket, megnyit minket a szeretet, a méltóság, testvéreink szabadsága, valamint az egész teremtés iránti gondviselés vágya felé….” (Ferenc pápa)

Robi atya

Szent István halála előtt, 1038-ban Nagyboldogasszony ünnepén reménytelennek tűnő helyzetében, kilátástalan körülmények között, amikor elveszíttette fiát és azt látta, hogy fellázadnak ellene, felajánlotta koronáját, népét, országát a Boldogságos Szűznek. Felajánlása óta a Magyarok Nagyasszonyaként is tiszteljük a Szűzanyát. Az ünnepet Vaszary Kolos egykori pannonhalmi főapát, esztergomi érsek kérésére XIII. Leó pápa engedélyezte a magyar nemzet számára 1896-ban, és külön ünnepet engedélyezett október második vasárnapjára, amit Szent X. Piusz pápa helyezett október 8-ra. Vaszary Kolos célja az volt a Magyarok Nagyasszonya ünnepével, hogy népünk, mint nemzet fejezhesse ki kötődését Jézus anyjához, a Boldogságos Szűzhöz.

Miben ad példát számunkra a Boldogságos Szűzanya? Mária a Szentlélektől eltelve, nagyon bensőséges kapcsolatban volt az Istennel, és Fiával Jézussal, és egész élete a hitből táplálkozott. Mély Istenkapcsolatában felismerte az Úr rá vonatkozó akaratát. Életeseményeiben felismerte Isten jelenlétét. A hit nekünk is segítségünkre van abban, hogy hűségesen vállaljuk mindennapi keresztünket, végbevigyük kötelességeinket, ott ahová az Isten rendelt minket. Így téve tanúságot hitünkről, formáljuk mi is környezetünket, közösségeinket, és történelmünket a beteljesedés felé.

“…Azért emeljük föl tehát hozzád szívünket, imádkozásra kulcsolt kezünkkel együtt, hogy nagy alázattal kitárjuk színed előtt könyörgésünket. Oltalmazzad is, esengve esdünk, és védjed hatalmas pártfogásoddal minden testi-lelki gonosz ellen édes hazánkat, hogy mindenkor virágzó legyen Isten dicsőségére és néped vigasztalására. Legyen eszköz benne a te esedezésed, hogy az Anyaszentegyházat, vagyis a katolikus hitvallást idehaza és mindenütt széles e világon fölmagasztalás érje; hazánk püspöki karának, a főpásztoroknak és az egész papságnak nyerj isteni segítő kegyelmet, nekünk pedig, híveidnek, tanulékony, engedelmes és az élő hit cselekedeteivel s gyümölcseivel bővelkedő szívet, hogy meg ne nehezteljen szent Fiad reánk, és országát tőlünk joggal el ne vonja…” (Eszterházy Pál: Ima a Magyarok Nagyassszonyához)

Robi atya

Bő két évtizeddel ezelőtt volt alkalmam Medjugorje-ba zarándokolni egy ifjúsági találkozóra. A világ minden tájáról  érkeztek fiatalok ebbe a bosznia-hercegovinai kis faluba, hogy részt vegyenek egy lelkigyakorlaton. Volt ott harsány olasz, derűs libanoni, elmélyült lengyel, visszafogott magyar. Felemelő élmény volt látni a sok fiatalt, akik együtt imádkozták a rózsafüzért, ki-ki a saját nyelvén. Óriási ereje volt. Bizonyára ti is megtapasztaltátok már az ima erejét, különösen akkor, amikor többen – ketten vagy hárman Jézus nevében összegyűlve -, egy célért imádkoztatok. Számtalanszor tanúja voltam, hogy az állhatatos kérés meghallgatásra talált. Akár otthon a családban, akár az egyház közösségében. Október a Rózsafüzér hónapja. Közös imádságra hívlak benneteket, a hétköznapi szentmisékhez kapcsolódóan, hogy együtt szemléljük hitünk titkait, és kérjük mindannyian az Úr kegyelmét a különböző imaszándékokra. Kedden és szombaton a reggeli mise után, csütörtökön és pénteken az esti szentmise előtt kezdjük ezt az imát, és ha valaki nem tudna eljönni ezekre az alkalmakra, otthonában is bekapcsolódhat ebbe a „vérkeringésbe”.

Szent II. János Pál pápa a következőket írja erről az imádságról: „Az örvendetes titkokról való elmélkedés a keresztény öröm végső indítékaival és mélységes tartalmával való találkozás.” „A világosság titkainak mindegyike a Jézus személyében immár elérkezett Ország kinyilatkoztatása. […] Kánában Mária ajkán hangzik föl, és egy nagy anyai intelemmé válik, melyet minden idők Egyházához intéz: »Tegyétek meg, amit nektek mond!« (Jn 2,4) Ez az intelem jól bevezeti Krisztus nyilvános élete során mondott szavait és jeleit, és a világosság minden titka számára máriás hátteret ad.” „A fájdalmas titkok segítik a hívőt abban, hogy átélje Jézus halálát – ott állva a kereszt alatt Mária mellett –, s hogy vele együtt merüljön el Isten ember iránti szeretetének mélységében, s érezze meg e szeretet egész újjáteremtő erejét.” A dicsőséges titkok „a hívőt arra késztetik, hogy lépjen túl a passió sötétségén, és tekintetét a föltámadásban és a mennybemenetelben szegezze Krisztus dicsőségére. Miközben a keresztény lélek a Föltámadottat szemléli, fölfedezi hitének indokait (1Kor 15,14).”

Robi atya

„Jézus tovább folytatva útját, látta, hogy egy Máté nevű ember ül a vámnál. „Kövess engem!” – szólította meg. Az felkelt, és követte” (Mt 9,99) Belegondoltunk-e már abba, hogy mindannyiunk hite az apostolokén alapszik? Mindnyájan valakitől kaptuk a hit ajándékát: szüleinktől, nagyszüleinktől, papjainktól, akik szintén valaki által kapták a hitet, és így tovább. Visszavezetve a hit titokzatos, ősidőkbe nyúló, történelmi mélységekben rejlő láncolata elvezet minket az apostolokhoz, akik az életüket is feláldozták Krisztusért.

Caravaggio Máté meghívása című műve csodálatos alkotás. A képet Rómában, a San Luigi dei Francesi templomban őrzik. Megrendítő élmény hosszan szemlélni ezt az alkotást. A hely szűke miatt nincs mód egy részletes elemzésre, de két mozzanatra érdemes felfigyelni. Az egyik az a merev görnyedtség, amellyel a vámosok körbeveszik a pénzasztalt, különösen az egyik, aki fel se néz, amikor Jézus belép, csak a pénzt számolgatja. Jézus ebből a rabságból hívja el Mátét követői sorába. Nemcsak a pénzvágy, sok egyéb bűnre vezető szenvedély is képes beteggé, görcsössé tenni az embert, ami elsorvasztja az ember lelkét. A másik mozzanat egy szimbólum, a fény jelenléte a képen, amely nem az ablakból, hanem valahonnan felülről érkezik, és minden szereplőt megvilágít. Vannak, akik észlelik, és vannak, akik nem reagálnak rá. Jézus meghívása minden időben felhangzik, és minden embernek szól. Minden időben és minden embernek. Lehetnek olyanok, akiknek különleges szerepet szánt az Isten az üdvtörténetben, de mindenkinek megadatik a kegyelem, a világosság, és mindenki szabadon dönt arról, hogy elfogadja vagy elutasítja, mégsem mindegy, hogy mit válaszol.

Napjainkban a vírusjárvány mindannyiunkat, hívőket és nem hívőket reflexióra, lelkiismeret-vizsgálatra, megtérésre szólít. Mi, hívők, tudjuk, hogy ez a megtérés csakis a feltámadt Krisztus erejében lehetséges. „Isten szeretete kiáradt szívünkbe a ránk árasztott Szentlélek által” (Róm 5,5). A Szeretet-Isten Lelke szeretettel hatja át, újjáteremti az önző emberi szíveket. Csakis így valósulhat meg a fokozatos egyesülés Isten és ember, ember és ember között. Különben a birtok- és hatalomvágytól mozgatott materialista világ elpusztítja önmagát. Jövőnk tehát attól függ, hogy meghalljuk-e a megtérésre szólító isteni figyelmeztetést. De magát a kegyelem felé való nyitottságot és szolgáló szeretet tetteit is csak a Lélek ajándékának köszönhetjük. Ezért szünet nélkül kérnünk kell az Atyától a Lélek ajándékát. (Vö. Lk 11,13)

Robi atya