Lelkiség

Vízkereszt után Jézus megkeresztelkedésének ünneplésével fejeződik be a karácsonyi idő. Keresztelő János megkereszteli Isten egyszülött Fiát a Jordán folyóban – ezzel indul Jézus földi küldetése, nyilvános működése, hogy megmutassa Isten szerető jóságát minden ember iránt. Jézus keresztelkedése istenségének jele: igent mond az Atya akaratára.

Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem a te keresztségedre – mondta –, s te jössz hozzám?” Jézus ezt mondta: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Erre engedett neki. Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Az égből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” (Mt 3,13–17)

Keresztelő János tudta és hangsúlyozta, hogy nem ő a Messiás, s arra sem méltó, hogy a saruszíját megoldja. Ő csak vízzel keresztelt, utána jön, aki Szentlélekkel fog keresztelni. Az Úr Jézusnak nem volt szüksége arra, hogy felvegye a keresztséget, mégis megtette: egy lett közülünk, vállalta az emberi sorsot. Megkeresztelkedését rendkívüli jelek kísérték: miközben imádkozott, megnyílt az ég, és mint egy galamb, leszállt rá a Szentlélek, és szózat hallatszott az égből: ‘Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem’. Jézus első nyilvános mozdulatában benne volt egész élete: a Szentlélek erejével cselekszik, hogy az Atya akarata vezesse mindenben.

Jézus megkeresztelkedésekor vált nyilvánvalóvá, teljesedett be Izaiás próféta jövendölése: „Íme, az én szolgám, akit  támogatok, választottam, akiben kedvem telik. Az Apostolok Cselekedete szerint: „mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt, és az igazságot cselekszi.”

Robi atya

Babits Mihály költő, író, irodalomtörténész, műfordító, a 20. század eleji magyar irodalom jelentős alakja. Tudós költőnek is nevezték társai. Verseiben gyakran megjelenik katolikus életfilozófiája, mégis egész életét egyfajta istenkeresés jellemezte. Így ír hitéről: „Mi tart fönn? Mi a gyökér, mely nem szakad el? Mely elpusztíthatatlan táplál valami kimeríthetetlen erővel? A hit az élet ereje: az ember, ha egyszer él, akkor valamiben hisz… Ha nem hinné, hogy valamiért élnie kell, akkor nem élne….” Babits a kereszten (halálos betegségében) találkozott Krisztussal, ezért nem tudott költeményeiben emléket állítani a „hit boldog óráiról”. Egész életútját összefoglalja a Csillag után című verse, melyről most, Vízkereszt ünnepéhez közeledve érezhetjük, hogy mennyire aktuális saját életünkre vonatkozóan is. Egész életünk során Jézus felé haladunk, oly sok buktatóval, akadállyal, megpróbáltatással teli úton, és igyekezetünkben végül nem a betlehemi Kisdedhez, hanem az értünk Golgotán meghalt Krisztushoz érünk. Őelőtte számot kell adnunk mindenről. Arról is, amit tettünk, és arról is, amit elmulasztottunk. De hisszük, és bízunk abban, hogy az ő Irgalma felemel és üdvözít minket.

Robi atya

Babits Mihály: Csillag után