Lelkiség

Régi templomunk búcsúnapjához közeledve néhány gondolatot szeretnék közvetíteni Szent II. János Pál pápa Chirsti Fideles Laici kezdetű körleveléből, a hívő közösség hivatásáról.

Jézus azért hívott minket, hogy Isten Országának építő munkásai legyünk, és a világban beteljesítsük apostoli küldetésünket. A küldetés forrása és gyümölcse a közösség. A küldetésnek az a célja, hogy mindenki megismerje és megtapasztalja a közösséget. Itt tapasztaljuk meg, mint egy családban, hogy szeretve vagyunk és mi is szeretünk. Mindannyian ajándékok és megajándékozottak vagyunk, és ezt a tapasztalatunkat tovább adjuk. A szőlő és a szőlővessző evangéliumi képe felfedi a krisztushívők közösségének hivatását, hogy növekedjenek, folytonosan érettebbek legyenek és egyre több gyümölcsöt hozzanak. Az Úr Lelke mindannyiunknak megad számtalan ajándékot, karizmát, talentumot és különböző szolgálatokra, feladatokra hív. A világi hívő karizmái és hivatalai, feladatai és szolgálatai a közösségben és a közösségért léteznek.

Ha tudatában vagyok méltóságomnak és hihetetlen értékemnek, akkor tudok közösségben élni és Istentől kapott adományomat, karizmámat kamatoztatni. Szent II. János Pál pápa a következőket írja: „Az Úr hív és küld szőlőjébe munkásnak, hogy Országának eljöveteléért a történelemben dolgozzam: ez a személyes meghívás és küldetés határozza meg minden egyes világi Krisztushívő méltóságát és felelősségét.” Az Úr megmutatja szent, konkrét és pontos akaratát. Ezért, szükséges, hogy állandóan Istenre tekintsek és odafigyeljek az Ő üzenetére. A te számodra Isten akarata a hétköznapjaidban van elrejtve, kötelességeid hűséges teljesítésében, házastársadban, gyermekeidben, családodban, és egyházközségedben, mint egy nagy családban. Krisztus titokzatos testét, az Egyházat építi minden krisztuskövető ember, amikor Jézus nevében, Jézushoz hasonlóan viszonyul a másikhoz. Semmi talentum, még a legkisebb sem maradhat rejtve, vagy kihasználatlanul. Az embert Isten teremtményi szabadságában meghívja, hogy növekedjen, érjen és termést hozzon.

Robi atya

Ferenc pápa szegények világnapjára írt körlevelében a szolidaritás jegyében arra kér mindenkit, hogy ossza meg amije van, még ha kevés is, azokkal, akiknek semmijük sincs. Pál apostol a konkrét segítség tekintetében nem parancsol, hanem tanácsot ad „Jézus önkiüresítése” példája nyomán. Jakab apostol arra buzdítja a keresztényeket, hogy a „tanítást váltsák tettekre, ne csak hallgassák azt, mert különben önmagukat csalják meg” (Jak 1,22-25). Nem használ sem a „felelőtlen szociális költekezés”, sem az „aktivizmus”, hanem a „konkrét segítség”, amihez „mindenkinek fel kell tűrni az ingujját”.

A szegénységben létezik egy paradoxon, amit ma, vagy bármikor nehéz elfogadni, mert szembemegy az emberi logikával és állítja: van egy olyan szegénység, ami gazdaggá tesz. Pál apostol Jézus Krisztus „kegyelmére” utalva meg akarja erősíteni azt, amit az Úr maga hirdetett, nevezetesen, hogy az igazi gazdagság nem abban áll, hogy „kincseket halmozunk fel a földön, amiket a moly és a rozsda megemészt (Mt 6, 19), hanem inkább a kölcsönös szeretetben, amely arra késztet bennünket, hogy hordozzuk egymás terheit, hogy senki ne maradjon elhagyottan vagy kizárva. Az elmúlt években a megélt gyengeség és az emberi korlátok tapasztalata, most pedig a globális következményekkel járó háború tragédiája akar valami döntő dologra megtanítani: nem azért vagyunk a világon, hogy túléljük, hanem azért, hogy mindenki méltó és boldog életet élhessen. Jézus üzenete feltárja nekünk, hogy van olyan szegénység, amely megaláz és megöl, és van egy másik szegénység, s ez Jézus szegénysége, amely felszabadít és boldoggá tesz. Ha Pál megadta nekünk ezt a tanítást és az Egyház évszázadokon át terjesztette és tanúságot is tett róla, akkor ez azért van, mert az Isten a Fiában, Jézusban ezt az utat választotta és követte. Ha szegénnyé tette magát értünk, akkor életünk is megvilágosodik, átalakul, és olyan értékre tesz szert, amelyet a világ nem ismer és önmagától nem is tud adni.

Robi atya