Ferenc pápa szegények világnapjára írt körlevelében a szolidaritás jegyében arra kér mindenkit, hogy ossza meg amije van, még ha kevés is, azokkal, akiknek semmijük sincs. Pál apostol a konkrét segítség tekintetében nem parancsol, hanem tanácsot ad „Jézus önkiüresítése” példája nyomán. Jakab apostol arra buzdítja a keresztényeket, hogy a „tanítást váltsák tettekre, ne csak hallgassák azt, mert különben önmagukat csalják meg” (Jak 1,22-25). Nem használ sem a „felelőtlen szociális költekezés”, sem az „aktivizmus”, hanem a „konkrét segítség”, amihez „mindenkinek fel kell tűrni az ingujját”.
A szegénységben létezik egy paradoxon, amit ma, vagy bármikor nehéz elfogadni, mert szembemegy az emberi logikával és állítja: van egy olyan szegénység, ami gazdaggá tesz. Pál apostol Jézus Krisztus „kegyelmére” utalva meg akarja erősíteni azt, amit az Úr maga hirdetett, nevezetesen, hogy az igazi gazdagság nem abban áll, hogy „kincseket halmozunk fel a földön, amiket a moly és a rozsda megemészt (Mt 6, 19), hanem inkább a kölcsönös szeretetben, amely arra késztet bennünket, hogy hordozzuk egymás terheit, hogy senki ne maradjon elhagyottan vagy kizárva. Az elmúlt években a megélt gyengeség és az emberi korlátok tapasztalata, most pedig a globális következményekkel járó háború tragédiája akar valami döntő dologra megtanítani: nem azért vagyunk a világon, hogy túléljük, hanem azért, hogy mindenki méltó és boldog életet élhessen. Jézus üzenete feltárja nekünk, hogy van olyan szegénység, amely megaláz és megöl, és van egy másik szegénység, s ez Jézus szegénysége, amely felszabadít és boldoggá tesz. Ha Pál megadta nekünk ezt a tanítást és az Egyház évszázadokon át terjesztette és tanúságot is tett róla, akkor ez azért van, mert az Isten a Fiában, Jézusban ezt az utat választotta és követte. Ha szegénnyé tette magát értünk, akkor életünk is megvilágosodik, átalakul, és olyan értékre tesz szert, amelyet a világ nem ismer és önmagától nem is tud adni.
Robi atya
