„…akit csak találtok, hívjátok meg a menyegzőre.” /Mt 22,9)
Egyházunkban hagyományosan október 3. vasárnapját a Misszók vasárnapjának is nevezzük, vagyis ezen a napon különösképpen is imádkozunk azokért a papokért, szerzetesekért, vagy éppen elkötelezett világiakért, akik – hazájuktól távol – a világ valamely pontján hirdetik az evangéliumot. Ezért október 18-án perselyadományainkat az ő javukra, munkájuk támogatására ajánljuk fel. Magyar népünket is missziós szerzetesek, a bencések vezették a keresztény hitre, Szent István kérése nyomán. Pannonhalma bencés közössége több, mint 1100 éve tanúskodik arról, hogy milyen nagy szerepük volt a magyar nép, és a magyar iskola megteremtésében. Persze sok más szerzetes közösség is jelenlétével, munkájával, szolgálatával tanította eleinket, az evangélium, a tudományok és a földművelés megannyi szegmensének ismeretére a középkori magyar történelem tanúsága szerint. De keresztény népünk maga is adott missziós hivatásokat, akik a ferences, a
szalézi vagy éppen a jezsuita rend kötelékében vitték el az Örömhírt Latin-Amerikába, vagy éppen a Távol-Keletre.
Ma, amikor már Európa, és benne hazánk is újra missziós területté vált, a missziót, a megtérést, a lelki megújulást, elsősorban saját magunkon kell kezdenünk. Idézem Ferenc pápát, aki az idei misszós vasárnapra írt körlevelében a következőket írja: „…A misszió a szabad és tudatos válasz Isten hívására. De csak akkor hallhatjuk meg ezt a hívást, ha személyes szeretetkapcsolatot ápolunk az Egyházában élő Jézussal. Tegyük fel magunknak a kérdést: készen állunk-e elfogadni a Szentlélek jelenlétét az életünkben? Készen állunk-e meghallani a misszióra való felhívást… a hétköznapi életünkben? … aktuális kihívás, hogy megértsük mit akar Isten most, a világjárvány idején mondani nekünk? A betegség, a szenvedés, a félelem, az elszigeteltség kérdéseket vet fel bennünk. Kérdőre von minket azok szegénysége, akik magányosan halnak meg, akiket magukra hagynak, akik elveszítik a munkájukat és a megélhetésüket, akiknek nincs otthonuk és nincs mit enniük. A jelenlegi helyzet növeli a bizalmatlanságot és a közömbösséget, de közben figyelmesebbé is kell tennie minket a másokkal való viszonyunkra. És az imádság, amelyben Isten megérinti és megmozdítja a szívünket, megnyit minket a szeretet, a méltóság, testvéreink szabadsága, valamint az egész teremtés iránti gondviselés vágya felé….” (Ferenc pápa)
Robi atya