Ki ne szeretné, hogy dicsérjék? Főleg, ha maga is érzi, hogy megilleti, hogy méltó rá. A szentmise kezdőénekében hallhattuk, hogy az emberek pálmaágakat lengetnek, köntösüket terítik Jézus elé. Leborulnak előtte és dicsőítik Őt. Most senki nem kér semmit. Érzik az emberek, hogy a pillanat szentebb annál, hogy magukra gondoljanak. Most minden Jézusról szól. Most háttérbe kerül az egyes ember baja, nyomorúsága, betegsége. Egyedül Jézusé a figyelem. És Jézus ezt hagyja. Elfogadja. Nem maga miatt, nem büszkeségből, hanem pont a mi érdekünkben. Mert mi emberek, akkor tesszük a legjobbat magunknak, ha leborulunk az Isten előtt. Miért? Mert minden, ami dicséretet érdemel, az Jézusban, az Isten Fiában testesül és mutatkozik meg. Ő a tökéletes. A tökéletes pedig mindig jó. Sőt, a jónak teljessége, felülmúlhatatlansága. Ezt nevezzük végtelen szeretetnek. És ez a szeretet folyamatosan árad felénk, felemel, jobbá tesz, meggyógyítja a lelkünket.
Aztán megkezdődik az utolsó hét Jézus földi életében. Elindul az utolsó út, ami visszavezet az Atyához, ami visszavezeti Jézust az Ő királyi trónjához, az örök boldogság országába. Ez az az út, amit előttünk jár Jézus. Amit mi is követünk, ami minket is visszavezet életünk végén Teremtőnkhöz. És akkor beteljesedik, értelmet nyer egész létezésünk.
Miért így? Miért járja Jézus ezt az utat szenvedéssel és fájdalommal? Miért találkozik elutasítással és miért szenved annyit a kereszten? Miért van az, hogy minden jó, szép, örömteli dolog fájdalommal és áldozattal születik a mi életünkben is? Nem volt ez így kezdetben. Minden szépet és jót ingyen kaptunk ajándékba. Miénk volt áldozat, fáradozás és lemondások nélkül. Mi tettük, mi rontottuk el a bűneinkkel. Mi lettünk érdemtelenek rá. És Isten újból meg akar ajándékozni. Vissza akarja adni az örök boldogságot, amit kezdettől fogva nekünk szánt. Ezért küldi el Fiát. Nekünk, hozzánk, értünk. Azért, hogy megértsük, hogy milyen borzasztó dolog a bűn és milyen nagy árat fizetett helyettünk Jézus, hogy kiengesztelje az Atyát minden bűnért, amit valaha elkövettek és amit még el fognak követni. De Jézus sohasem mondta magát áldozatnak. Nem az áldozat, hanem a szeretet a hangsúlyos. A szeretet a lényeg. Talán valami keveset megsejtünk, megérzünk abból, hogy milyen csodálatos, nagy erő a szeretet, ami olyan fontossá tesz minket, a teremtett embereket Teremtőnk előtt.
Nagyhéten igyekezzünk tudatosan is háttérben tolni saját énünket, érdekeinket. Legyen Jézusé a főszerep. Tekintsünk fel rá alázattal, hálával, engedelmességgel!
Robi atya
