„Péter és Pál (tudjuk) nyárban/ Összeférnek a naptárban”. Arany János A fülemüle című versének idézett híres sorai két ókeresztény szent, Péter apostol és Pál apostol közös ünnepnapjára utalnak.
Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepe hálaadó megemlékezés Jézus Krisztus nagy tanúira, ugyanakkor az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyház melletti tanúságtétel is. Mit üzen számunkra a mai ünnep?
Először is azt, hogy a hitünk az apostolok hitén nyugszik. Mindazt a hitletéteményt, amit hiszünk és vallunk, magától Krisztustól kaptuk az apostoli egyházon keresztül. Ez pedig egy olyan kincs, amit kezdettől fogva őriz és közvetít minden ember számára immár 2000 éve egyházunk. Nekünk nincs szükségünk semmiféle kétes eredetű magánkinyilatkoztatásra, félelmet keltő nagy figyelmeztetésekre, titokzatos látnokok nyilatkozataira. Mi az Egyház közösségében akarjuk élni és közvetíteni azt az életformát, amit Krisztus adott nekünk. Az Egyház feje pedig a pápánk, aki gondoskodik arról, hogy nyája éltető és tiszta táplálékhoz jusson.
Elfogadjuk-e mindazt, amit egyházunk tanít? Beépítjük-e életünkbe, mindennapjainkba az evangélium szavát? „Létünk lényegére, életünkre, és a halálunkra vonatkozó igazság, melyet Isten számunkra láthatóvá tett, egyesít bennünket. Az egység tartalma pedig a hit, amelyet Krisztus megbízásából az apostolok közvetítettek nekünk.” – írja XVI. Benedek emeritus pápa.
A másik fontos mozzanata a mai ünnepnek az, hogy érdemes rátenni az életünket Krisztusra. Szent Péter és Pál apostolok számos alkalommal szenvedtek megpróbáltatást, üldözést, és elutasítást hitükért és az evangéliumért, Krisztus ilyen vonatkozású jövendöléseinek megfelelően. S végül, életüket adták érte. Mindketten megküzdöttek hitükért, és az egyházért. Példájuk arra utal, hogy ők nem valamiért, hanem valakiért, az Úr Jézus Krisztusért hoztak áldozatot, és nem valamit, egy szervezetet, egy elvet követtek egy életen át, hanem magát az élő Jézus Krisztust, az Isten Fiát. A keresztény hit mindenekelőtt a Jézussal való találkozás. A Jézussal való személyes kapcsolat. Jézus az, Aki életünk új távlatait nyitja meg. Vajon mi tudunk-e áldozatot hozni egyházunkért, magáért Jézusért? Teszünk-e valamit közösségünkért, a közösség tagjaiért? Vagy csupán kritikus szemlélői vagyunk az eseményeknek? Ki tudunk-e lépni megszokott határaink vonala mögül, hogy embertársaink rajtunk keresztül tapasztalhassák meg Jézus szeretetét?
Robi atya
