Szent Mártont a kora középkor és az egyház történetének egyik legnépszerűbb szentjeként tartjuk számon. Katekumenként tudatosan kezdte beépíteni életébe Krisztus Urunk tanítását: komolyan vette az evangéliumot, mindig a saját életére vonatkoztatva azt. Püspökként már életében rendkívül ismert volt a hívek körében, bár egyáltalán nem akarta a hatalmat, nem kereste a népszerűséget. Igazi keresztényhez méltó, szerény életéért választotta példaképnek a nép, egy olyan időszakban, amikor az üldöztetések korától éppen csak megszabadult egyház vezetői nagyon hamar elfogadták a fényes ruhákat, a kényelmet, a gazdagságot és a hatalmat.
Az ünnepelt szent liturgikus emléknapján, egyházunk Máté evangéliuma szerint idézi fel Krisztusnak, az utolsó ítéletről szóló tanítását. Ebben a jelenetben, mely szerint, Krisztus jobbjára és baljára állítja az ítéleten az emberiséget, az is kiderül, hogy ki miért jutott az adott sorsra. Jézus az egész emberiséget, és minket mindnyájunkat a szeretet cselekedeteink alapján ítél meg. A Krisztussal való találkozásra minden embernek készülnie kell. A születés a halál kezdete. Mert aki megszületett, meg is hal. De a keresztény ember számára a halál nem más, mint az új és örök élet kapuja A leghosszabb, egy életen át tartó készületünk, erre a találkozásra kell, hogy irányuljon.
Isten, Jézusban minden parancsát, törvényét kinyilvánította. Nem mondhatjuk, hogy nem tudjuk, mit vár el tőlünk. Nincs annál nagyobb felelőtlenség, mint életünk legfontosabb megmérettetése elé készületlenül állni. Jézus az említett evangéliumi részben nem példázatot mond. Egyértelműen fogalmaz. Nem lehet félreérteni. Kijelenti, hogy az Ő szeretetének viszonzását, embertársainkkal szembeni magatartásunkon méri le. Jézus minden élethelyzetre ad útmutatót. Testi, lelki vonalon egyaránt. Sokkal mélyebbek ezek a helyzetek, mint ahogy szó szerint érthetnénk. Szembetűnő, hogy Jézus az ítéletkor nem az elkövetett bűnöket súlyozza. Nem a rossz a domináns. Hanem a jó hiánya. A mulasztás súlya. A rosszat csak a jó ellensúlyozhatja. Ha körülnézünk a világban, ami a rosszat fenntartja, az pont az elmulasztott jó.
Sokszor okoljuk Istent, hogy engedheti, hogy tűrheti a világban a bűnt, az igazságtalanságot, a testi-lelki nyomort. Pedig csak magunkat okolhatjuk, mert ezt mind-mind az ember idézte elő, neki is kell helyrehoznia. Aki ténylegesen okozta, nem fogja, hisz ha tudná mit tett, el se követi. Ahogy Jézus mondja a keresztfán: Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. De annak, aki felismeri, – mert erkölcsileg magasabb szintről néz rá, és lehetősége van a jóvátételre, – annak kötelessége ezt megtenni.
Robi atya