Nagyböjt előző heteiben minden hétre jutott egy-egy konkrét javaslatunk, amelyek a Húsvétra való lelki felkészülés részeként Ferenc pápa „Áldott légy!” kezdetű enciklikájának szellemében nekünk és a körülöttünk élőknek is segíthettek felfedezni a teremtett világ iránti felelősségünk és istenkapcsolatunk szoros összefüggéseit. Így értünk a Virágvasárnaphoz, amikor Jézus a kereszthalála előtti vasárnapon bevonul Jeruzsálembe és kezdetét veszi a Nagyhét, Jézus szenvedéstörténete (passiója), majd bekövetkezik kereszthalála.

Jézus nagyheti története párhuzamba állítható azon emberi szenvedésekkel, amelyek a világban nap mint nap történnek. Árulások, hazugságok, csalások és csalatkozások áldozatai vagyunk mi magunk is. Ebben a helyzetben gyakran feltesszük a kérdést magunknak, hogy vajon miért történik mindez velünk. Ekkor csak a megválaszolatlan „miért”-ek sorakoznak fel az életünkben. Pál Feri atya úgy fogalmaz, hogy ilyenkor ne a „miért” kérdést, hanem a „kiért” kérdést tegyük fel magunknak. Sokkal egyszerűbben találhatunk választ és megnyugvást is a szenvedésünkben.

Jézus is így tett. Dönthetett volna másképp és elmúlhatott volna tőle e pohár. Egészen halála előttig fel is merült emberi énjében, hogy akár lehetett volna másképp is. Mégis ő a „kiért” kérdésre felelt végül, amikor mindannyiunkért ajánlotta fel kereszthalálát. A bűneink ellenére nem tekintett minket „selejtnek”, „szemétnek”, hanem a végsőkig elment értünk, megváltott, megszentelt és feltámadásában részesített mindannyiunkat. Ferenc pápa az „Áldott légy!” kezdetű enciklikájában azt kéri tőlünk, hogy Jézust követve mi is tudatosan mondjunk ellent a selejtezés kultúrájának, „amely egyaránt érinti a kirekesztett embereket és a gyorsan hulladékká váló dolgokat.” A hulladékok kérdésével már foglalkoztunk pár hete, vegyük észre most a hasonló tennivalót embertársainkkal kapcsolatban is!

Jézus a szenvedése, halála, az Istentől való „elhagyottság” átélése útján végbevitt megváltásban megmutatta, hogy a legszentebb valóságokat, az üdvözítést nem „felülről”, nem „kívülről”, hanem emberségünkbe és annak fájdalmaiba a legmélyebben belemerülve, „belülről” akarja megvalósítani. Ezért az ő követőiként mi is csak ezt a magatartást utánozhatjuk, csak így vagyunk hiteles tanítványok, és Testének, az egyháznak tagjai.

A nagyhét ezért nem lehet a világtól való végletes elzárkózás, a fennkölt „elemelkedés” ideje. Ellenkezőleg, Jézus passiója átélésének időszakában – épp az összeszedettségből és az elmélkedésből fakadóan – nekünk is meg kell nyílnunk embertársaink felé. Arra készülve tehát, hogy ezt a legnagyobb örömünket, Jézus minket üdvözítő feltámadását ünnepeljük, észre kell vennünk, ha körülöttünk külső vagy belső okok miatt másoknak nincs meg a módjuk az örömteli ünneplésre.

Az utolsó héten őszintén reméljük, hogy akik e javaslatokat megfogadták, ráéreztek ennek ízére. Reméljük, hogy örömmel tudtak lemondani egy-egy szokásukról és közben megérezték, hogy a lemondás nem is volt oly nehéz. Sőt, sokszor nagyobb örömöt, másokkal való boldogabb összekapcsolódást okozott, mint az addig vitt rutin. Arra kérjük a kedves olvasóinkat, hogy legyen az idei Nagyhetük hangsúlyos része a résztvevő (szolidáris) odalépés a szenvedőkhöz, az elhagyottakhoz, a rászorulókhoz: vigasztalásban, meghallgatásban, gyakorlati segítségben, ajándékozásban, anyagi támogatásban és így tovább, a folytatást Önökre bízzuk.

Jó példát meglelő, a szenvedést másokért felajánló, a szenvedőkkel együttérző és őket segítő, irgalmas Húsvétot kívánunk!

Forrás: http://www.teremtesvedelem.hu/content/cikk/teremtesvedelmi-javaslat-2016-nagybojtjere-szolidaritas