Jézus mindnyájunkat arra hív, hogy már itt a földön építsük az Isten országát. Elsősorban szeretettel, evangéliumának aprópénzre váltásával, parancsainak megtartásával. Gyakran szükségünk van az önreflexió gyakorlására: vajon méltó volt-e egy-egy döntésünk, és tettünk az Úr Jézushoz? Ha nem, akkor a bűnbánat segít, hogy az Úr Irgalmát, szeretetét be tudjuk fogadni. Egyúttal kérjük őt: segítsen őhozzá hasonlóan élni. Erről szól a következő történet.

Egyszer egy kolostorra nagyon nehéz idők jártak. Csak öten maradtak: a kolostor vezetője és még négy szerzetes, akik mind 60 év felettiek voltak. Fent a hegyekben, közel a kolostorhoz élt egy mindenki által nagyra becsült remete. Így a kolostor vezetője elment ehhez a szent emberhez, hogy hátha tudna valamilyen tanácsot adni, amivel a kolostor megmenthető. A kolostor vezetője és a szent ember hosszan elbeszélgettek. A szent embernek egy nagyon egyszerű válasza volt a problémára. “Nem tudok neked tanácsot adni. Egyedül azt mondhatom, hogy közületek, akik a kolostorban maradtatok, az egyik a Messiás, aki nagyon fontos szerepet fog játszani az emberiség felemelésében.”
A vezető szerzetes visszatért a kolostorba és elmondta a szent üzenetét. A következő hónapokban az öreg szerzetesek eltűnődtek a remete szavain. “A Messiás közülünk való?” – tette fel mindegyikük a kérdést magának. Miután elgondolkodtak ezen a lehetőségen, egymás iránti tiszteletük rendkívüli módon megnőtt, attól a gondolattól, hogy esetleg köztük él a Messiás. Egyszerre csak észrevették egymás különlegességeit, és nagyon közel kerültek egymáshoz. Az a lehetőség, hogy valamelyikük saját maga a Messiás, mindegyikük figyelmét rendkívüli módon saját maguk felé irányította. Ahogy az idő haladt, a kolostor látogatói azt vették észre, hogy a kolostorban a tisztelet, a szeretetet és a szelíd kedvesség aurája lengi körül az öt öregembert. Nem tudni miért, de egy idő után, egyre több ember tért vissza a kolostorba. Elhozták a barátaikat, és a barátaik még további barátokat hoztak. Néhány éven belül a kis kolostor újból virágzó kolostorrá vált az öreg remete ajándékának köszönhetően.

Isten országa közöttetek van, mondta egy alkalommal Jézus. Ha ő uralkodik életünkön, mint Király, már most megtapasztalhatjuk Országának jelenvalóságát.

Hírlevelünkön keresztül is nagy szeretettel köszöntök mindenkit. Már 4. napja karanténban vagyok, hála Istennek eddig különösebb panaszom nincsen és remélem nem is lesz. Sokat olvasok, töltekezek szellemileg, lelkileg egyaránt. Külön köszönöm imáitokat, szeretettel teli érdeklődéseteket, és minden – a közösséget érintő – szolgálatotokat. Kérlek benneteket, továbbra is imádkozzatok a betegekért, szenvedőkért, magányosokért és mindazokért, akiknek most nagy-nagy szüksége van imádságra.

Az újabb szigorításokkal kapcsolatban tapasztalhatjuk megszokott életünk lelassulását, bizonyos értelemben leegyszerűsödését. Ne felejtsük el ebben is meglátni az Úr irgalmát és szeretetét. Páll Marci a minap arra hívta fel a figyelmünket, egy on-line beszélgetés során, hogy ezzel újabb esélyt kaptunk az Úrtól. Alkalmunk van arra, hogy megálljunk, elcsendesedjünk, tudatosabban készüljünk a karácsonyra, egyszóval igazi adventünk legyen, minden sallangtól, rohanástól, felesleges díszkivilágítástól mentesen.

Ez a rendkívüli helyzet, ami mindannyiunk javát, egészségét, biztonságát szolgálja, alkalmat teremt arra, hogy megálljunk és elkezdjük szemlélni a Gondviselő Isten megannyi csodáját életünkben, amelyért hálával tartozunk. Fedezzük fel az Ő szeretetét, irgalmát, amit nap, mint nap megtapasztalhatunk. Intéseit, amelyek a biztonságos mederbe terelik életünket. Üzenetét, mely megtanít emberségesebb életet élni. Ez a kényszerű pihenés rádöbbent arra is, hogy milyen könnyen beálltunk azoknak a sorába, akik vagy elfelejtették az Istent, vagy úgy élnek, mintha Isten nem is létezne.

Pedig a csendben ma is van mondanivalója az Úrnak. Igéje utat mutat, reményt és vigaszt nyújt. Az Úr velünk van amikor megtapasztaljuk a szeretet és összefogás erejét. Velünk van azokon keresztül, akik felelősen vezetik nemzetünket, ugyanakkor jobban tudatosul bennünk felelősségünk saját és embertársaink sorsáért. Az Úr velünk van, azokon keresztül, akik a betegek, szenvedők, elmagányosodottak szolgálatának szentelik az életüket, mint orvosok, ápolók, gondozók. Az Úr velünk van akkor, amikor életünk fájdalmas óráit éljük. Mert „Íme, én veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig” (Mt, 28, 20).

Robi atya

Csodálatos ünnep egyházunkban Mindenszentek napja. Ezen a napon a menny és a föld összeér. Hiszen azokról az emberekről emlékezünk meg, akik földi vándorútjuk végén, hitünk szerint eljutottak az emberiség végső céljához, Örök Otthonunkhoz, magához az Istenhez. Nemcsak ismert szentek, de névtelen ismeretlenek sokasága az, akiket az egyház példaképül állít elénk. Ők mindannyian Isten dicsőségét, és a jó végső győzelmét hirdetik. Előttünk járva példát adtak arra, hogy itt a földön a legfontosabb feladatunk Isten akaratának teljesítése. Az ember abban éri el legmagasabb fokú és legteljesebb szabadságát, ha úgy dönt, Istent szolgálja és megteszi az ő akaratát, vagyis azt az életet éli, amit az Úr számára tervezett. Isten akarata sugallatokban, inspirációkban, a lelkiismeret szavában és más személyeken keresztül mutatkozik meg, ahogy az Úr leginkább el tud jutni az egyes ember szívéhez. A szentek felismerték életükben Isten rájuk vonatkozó akaratát, és ezen az úton jutottak el az életszentségre. A II. Vatikáni Zsinat azt tanítja, hogy Isten minden embert meghív az életszentségre, amely minden élethivatásban megvalósítható.
Ennek a vándorútnak a végére, ha úgy tetszik próbatétel végére a halál pillanatában jutunk el. A halál keresztény szemlélete azt mondatja velünk, hogy az élet „túléli” a halált. Jézus Krisztus halála és feltámadása a bizonysága ennek. Földi életük végéhez eljutott testvéreink számára az érdemszerzés ideje lejárt. Nem tudjuk sorsukat, de él bennünk a remény, hogy találkozunk velük az örökkévalóságban. És éppen azért, mert számunkra ismeretlen világba érkeztek, imádkozunk értük. Szentmisék, és imádságok felajánlásával segítjük őket ahhoz, hogy a tisztítóhely elszenvedése után mielőbb eljussanak az örök életre. Ezért van értelme az értük mondott imáknak.
Mi pedig a zarándokló egyház tagjaiként kérjük minden szentnek a közbenjárását, hogy hittel és bizalommal járjuk végig életünk útját. Hit és bizalom abban az Istenben, aki hazavár bennünket a mennyei örökségbe: alapvetően ezt jelenti a keresztény élet, amire hivatottak vagyunk.

Robi atya