Babits Mihály: Balázsolás

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!
    Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
    s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
    Tél közepén, Balázs-napon
szemem pislogva csüggött az öreg papon,
    aki hozzád imádkozott
fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az
    oltár előtt, kegyes szokás
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én,
    s ő se jól értett. De azért
te meghallgattad és megóvtad gyermeki
    életem a fojtogató
torokgyíktól s a veszedelmes mandulák
    lobjaitól, hogy fölnövén

Szent Pál apostol nem ragyogó tehetsége, vagy ügyes missziós stratégiája révén lett az evangélium egyik legnagyobb hirdetőjévé. Ő maga írja a korintusiaknak, hogy gyöngesége tudatában félve és nagyon elfogódottan ment közéjük, és igehirdetése nem a bölcsesség meggyőző szavaiból állt (1Kor 2,3-4). Ellenfelei szerint a fellépése gyatra, a beszéde pedig erőtlen volt (2Kor 10,10). Nem emberi bölcsesség és erő tette őt a népek apostolává.

XVI. Benedek pápa jó néhány éve, Szent Pálról szóló katekézisében gyönyörűen megfogalmazta: „Szent Pál apostoli küldetésének sikere a Krisztusnak való teljes és maradéktalan önátadásából fakadt. Nem félt kockára tenni önmagát, nem félt a nehézségektől és az üldöztetéstől. A rómaiaknak így írt: »Sem halál, sem élet, sem jelenvalók, sem eljövendők… nem szakíthatnak el Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban van« (Róm 8,38-39). Mindebből egy rendkívül fontos következtetést vonhatunk le minden keresztény ember számára. Az Egyház tevékenysége csak abban a mértékben lesz hatékony és hiteles, amennyiben az Egyház tagjai hajlandóak személyesen is megfizetni a Krisztushoz való hűségük árát minden helyzetben. Ahol ez a készség hiányzik, ott hiányozni fog a legfőbb érve annak az igazságnak, amelytől az Egyház függ. Ahogyan a kezdetek idején, úgy most is szüksége van az Egyháznak olyan tanúkra, akik készek önmagukat is feláldozni. Szüksége van olyan tanúkra és mártírokra, mint Szent Pál.”

Ezek a szavai mindannyiunkhoz szólnak. Az apostol példája segítsen hozzá mindannyiunkat, hogy megújítsuk odaadásunkat Krisztus iránt. Segítse a házastársakat a házasság „nagy titkának” megélésében, hogy úgy tudják szeretni egymást, ahogyan Krisztus szerette Egyházát, feláldozva önmagát érte (Ef 5,25;32). Segítsen minket, a papokat és szerzeteseket a Krisztushoz való osztatlan ragaszkodásban (1Kor 7,35), abban, hogy jókedvű adakozókként (2Kor 9,7) nap mint nap örömmel ajánljuk fel életünket és munkánkat Krisztusnak és embertársaink szolgálatára. Ez az odaadás az Egyház tevékenységének forrása, aranyfedezete.