Kiválasztottságunk és küldetésünk

A vasárnapi szentleckében olvassuk: „azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket…” Egy humorista unalmas nyári délután azzal szórakozott, hogy ismerősei közül kiválasztott 20 embert, és azoknak táviratot küldött, ezzel a szöveggel: „Szívből gratulálok!” Ezután figyelte a hatást. A meggratulált egyének között egy sem akadt, aki megkérdezte volna, miért gratulált neki, sőt a legtöbben meg is köszönték a gratulációt. Mindegyik úgy érezte, kiérdemelte, tett valamit, amiért elég okosnak és értékesnek találta magát az elismerésre. A kiválasztottság kérdéséről szubjektíven ítélünk. A többiek közül való kiemelést akkor értékeljük, ha részesei vagyunk. Ha érdem szerint történik, eszünkbe se jut megkérdőjelezni, hogy rászolgáltunk-e. Néha sejtjük, főleg munkahelyünkön, hányan állnak főnökeink elé olyan kéréssel, aminek nem az érdem az alapja, egyedül a megkért személy nagyvonalúsága. Ezért is teszik az emberek titokban. Főleg, ha előnyhöz jutásuk a másik ember hátrányát okozza. Jézus jósága, bár az igazságon is felülemelkedik, de sosem kivételező, személy-válogató módon. Jézus hatalmáról is téves elképzeléseik vannak. Arról, hogy hogyan gyakorolja ezt a hatalmat. Mindenki ismeri Mátyás királyról azt a mondát, amikor szegénynek öltözve beáll fát vágni, hogy ellenőrizze, hogyan bánnak a földesurak a kiszolgáltatott néppel. Bár állja az ütéseket, másnap már királyi ruhában kéri számon alattvalóit. Szinte azonnal kontrasztot támaszt valódi és álruhás személye között. Kicsit hatásvadásznak is érezhetjük. Jézus hatalma egészen más. Nem azért vállalja az álruhás létet, hogy fellelje és itt, a földön orvosolja az igazságtalanságot, az elnyomást, a kereszteket, hanem hogy áldozatával ezek következményeit örökre feloldja. Hatalma a szeretet hatalma, ami az alázatot és a
szolgálatot tartja magához méltónak. Ezt várja el követőitől, de nem hatalmi szóval, hanem tökéletes példaadással. Szolgálatot szívből végezni csak alázattal lehet. Ha érdemekért szól, az sosem alázatból, hanem számításból történik. Egy betegápoló mondta egyszer, hogy mindig szívből, képessége teljéből végezte munkáját csendben. Munkatársai, akik leginkább akkor igyekeztek, mikor munkájukat ellenőrizték, mindig elismertebbek voltak nála. Soha nem háborgott. Azt vallotta, ha itt a földön nem emelik ki, még jobban jár, mert sokan, akik már itt megkapják elismerésüket, odaát már nem fogják. Ugyanígy vélekedett egy ember, aki rendszeresen inkognitóban, közvetítőn keresztül pénzt juttatott elesetteknek. Azt mondta, ne köszönjék meg neki, mert akkor már itt megkapja jutalmát. Ha létezik jócselekedetekben, mások  szolgálatában számítás, akkor ez az, az üdvös számítás, amivel az ember örök érdemeiért dolgozik. Így nyer értelmet Szent Pál apostol tanítása: „Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék!”