Újév első napjaiban talán sokakban felmerül a kérdés, vajon mit hoz a jövő? Mitől lesz boldog új évünk, ahogy ezekben a napokban kívánjuk is egymásnak?

Az evangélium igen megbízható alapot kínál a jövőjéért aggódó emberiségnek: „Nyolc nap múltán, amikor a gyermeket körülmetélték, a Jézus nevet adták neki”. (Lk, 2,21) A Bibliában a névnek különös jelentősége van. A neveket szándékosan úgy adták, hogy valamilyen információt közöljenek, és jelentőségük messze túlmutatott azon a kimondott hangsoron, amivel valakit megszólítottak. Először is a név magában hordozta az adott személy tekintélyét. Másodszor a név az adott személy jellemét is kifejezte. A Biblia számtalanszor buzdítja a keresztényeket Jézus nevének használatára. „Mert nem adatott más név az ég alatt az embernek, amelyben üdvözülhetnénk” – mondja Péter apostol az első Pünkösd napján. (ApCsel 4,12) „Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban” – írja Szent Pál apostol. (Fil 2,10) A mai világban, ahol a jót rossznak, a rosszat pedig jónak állítják be, ma, amikor a vallást sokszor csupán eszköznek látják, ma, amikor az erkölcsi kérdéseket pusztán pszichológiai alapokon magyarázzák, egyértelmű útmutatás sokak számára, hogy Jézus az egyetlen út az üdvösség felé. Aki hisz, és megérti a Krisztusban felkínált üdvösséget, annak ezt az igazságot el kell fogadnia: Ő az egyetlen út, neve az egyetlen tekintély, ami által üdvösséget nyerhetünk, hiszen maga a név is ezt jelenti: „Isten megszabadít”.

János evangélistánál ezt olvassuk: „Ám azoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik hisznek nevében” (Jn, 1,12) illetve más helyen Péter apostol így nyilatkozik: „Róla tesz tanúságot az összes próféta, hogy az ő neve által mindenki elnyeri a bűnök bocsánatát, aki csak hisz benne” (ApCsel 10,43)

Új esztendőnk sikere nem attól függ, hogy mekkora tekintélyt, méltóságot vetünk latba jövőnk érdekében, még kevésbé havi jövedelmünk, vagy a világi elismerések biztosítják az esztendő boldogságát. Életem értékét egyedül Jézusban fogalmazta meg Teremtő Istenem: Jézus – Isten megsegít, üdvözít, szabadít. A betlehemi Kisded a biztosítéka annak, hogy Isten valóban megsegít és gondja van rám. Ez a nagyszerű, embert fölemelő igazság nem fényes-zajos ünnepségeken, nem káprázatos szenzációkban, hanem a hétköznapok szürkeségében van jelen, és az új év legközönségesebb napjaiban ismerhető fel, mert a jövőről szól: Örök Életünkről.

Robi atya

Vízkeresztet január 6-án ünnepli a Katolikus Egyház, parancsolt ünnepként. Az epifánia – „epiphania Domini”, az „Úr megjelenése” – néven is ismert nap Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. Isten mindenkit úgy tud megszólítani, úgy tudja értésére adni, amit közölni szeretne vele, ami legközelebbi út az ő szívéhez, értelméhez. Persze az is kell, hogy aki felé közölni akarja magát, annak szíve nyitott legyen rá, az evilági dolgok végességét látva, hagyjon utat az Isten szavának. A napkeleti bölcsek, akik az ünnep evangéliumának szereplői, felfigyeltek a csodás égi jelenségre, ami olyan kozmikus megnyilvánulás volt a számukra, hogy szinte parancsoló módon útra késztette őket. Talán ismerték a próféták által meghirdetett isteni megjelenést, összekapcsolták az azt kísérő égi jellel, így nyert értelmet számukra a betlehemi csillag üzenete. Hány tudósról hallottunk, aki azáltal vált hívő emberré, hogy mind több összefüggést fedezett fel a dolgok között kutatásai során. És kutatásának tárgya vezette el annak Értelmes, Mindenható és Szerető Alkotójához, Istenhez. Minél többet értettek meg a világból, annál kisebbnek látták magukat, és annál hatalmasabbnak, csodálatosabbnak az Istent.

Isten ma is mindannyiunk számára kettős módon nyilvánul meg. Egyfelől megélünk benső tapasztalatokat, indíttatásokat, különleges élményeket. Másfelől Isten megmutatkozik a Szentlélek által, az Egyház közvetítésével. Ahhoz, hogy felismerjük, mit is akar üzenni számunkra, ezt a kettőt kell magunkban összehangolni.

Isten ma is úgy vezet el önmagához, hogy az az út, amelyen járunk, kuszának tűnik. A napkeleti bölcsek is eltévedtek útjuk közben: rossz helyen keresték a Messiást. Olyan ez, mint amikor egy kislány anyja lábainál ülve hallgatja édesanyja meséjét, miközben ő egy hímzéssel foglalatoskodik. A kislány egyszer csak felnéz, és csodálkozva kiáltja, látván a hímzés fonákját: „De anya, mennyit dolgoztál vele, és nézd, mégis milyen csúnya lett. Össze-vissza futnak benne a szálak”. Az anya elmosolyodott, megfordította a hímzést, a kislány felé mutatta a színét. Tudod kislányom, ahhoz, hogy a színe szép lehessen, bizony a másik oldalán helyenként össze-vissza kell futtatni a szálakat. Valahogy ilyen a mi életünk is. Teljessé csak úgy állhat össze, ha átengedjük az irányítást Istennek, és hallgatunk a szavára, az Ő útmutatására. Lehet, hogy mi kuszának látjuk, de Isten kihozza életünkből azt a csodát, amivel meg akar ajándékozni.

Robi atya

Egy ház erős alap nélkül ingatag építmény. A család erős alapját Isten rendelése szerint a szentségi házasság adja. A mai világban sokan tiltakoznak a házasság intézménye ellen. Kispolgárinak tartják, elavultnak, ahol az egyén feladja magát, alárendeli a házastársnak, gyermekeknek. Kívülről nézve a fiatalok nem tartják vonzónak az apa kenyér-kereső, az anya háziasszonyi munkáját. Nem vonzó a kötöttség, a gyermekekkel járó áldozat, ami napi 24 órás szolgálatot jelent. Ha valaki megtalálja azonban élete párját, amikor a szerelem által érintett lesz, akkor szólítja meg, hívja meg Isten személyesen erre az útra. Akkor tudja felismerni, hogy csak Isten törvényei, rendelése szerint tudja beteljesíteni életét. A szeretetben való elköteleződés nélkül az emberi élet zsákutcába fut. Még mi, papok is elköteleződtünk a szeretetben, csak mi nem egy embertársunk, hanem Isten felé. De az ember nem keverheti fel a sorrendet, és nem pótolhatja a szeretet adta motivációt mással. Nem kívánt terhességek, nem kívánt házasságok mind a három ember életét megmérgezik. Látjuk következményeit. A társadalom alapját soha nem látott számban csonka családok alkotják. Elveszti egyik oldalát a háromszög. Ezzel aztán hiányzik a teljesség, az egység, a védelem, az anya, vagy az apa-kép. Vannak olyan kultúrák, ahol nincs szó szerelemről, a házasságot egyéb érdekek szerint kötik. Azt vallják, hogy míg az európai ember az érzelmi csúcson kezdi a közös életet, ahonnét már csak érzelmi hanyatlás történhet, addig ők a nulláról csak felfelé tudnak építkezni. Ez akkor lehetne igaz, ha kihagyjuk Istent. Akkor történhet hanyatlás, ha az Isten adta szeretetet nem ápolja, nem élteti az ember. Mert az ember részéről kell egy tudatos, akarati döntés is a másik mellett. Kell az áldozat. Ehhez kevés az ember Isten nélkül, elengedhetetlen az ő kegyelme, áldása. Vagyis elengedhetetlen a szentségi házasság. Egy ötvenéves házassági évfordulón valaki tréfásan megkérdezte a fehér hajú házaspártól: „-Ki volt az úr a házban az elmúlt ötven év alatt?” – „Jézus” – felelte egyszerre a férj és a feleség. „Ezért értettünk egyet a gyereknevelésben és ezért volt, minden bú, baj között és után békés, boldog az életünk”.

Valóban, Jézus minden házasság és minden család középpontjában kell, hogy legyen. Szent Család vasárnapján legyen ez az imaszándékunk a sok keresztény és nem keresztény családért, hogy Jézus szeretete táplálja a benne élőket!

Robi atya