Vannak dolgok, amelyeknek a megéléséhez időre van szükségünk. Ilyenek például az ünnepek, fontos események, amelyekre készülünk. Egyházunk az adventi időszakkal lehetőséget teremt számunkra, hogy az időt jól felhasználva készüljünk Jézus születésének ünnepére. Ugyanakkor távlati célként készüljünk az Istennel való boldog találkozásra is, amely ha máskor nem, a halálunk pillanatában biztosan bekövetkezik. Ebben a kettős várakozásban telik a keresztény ember élete.

Az Egyház ebben a kegyelmi időben meghív a Lélekben való újjászületésre, az Istenben való megújulásra. Nagy kérdés, hogy ebben a zajos világban, ki mennyire használja ki ezt az időszakot? Meg tudunk-e állni a nagy rohanásban? Tudunk-e csendet teremteni? Tudunk-e igent mondani Isten megtérésre hívó szavára? A nyitottságunkra válaszol Isten szüntelen: az ő kegyelme kibontakozik bennünk, hogy formáljon, alakítson minket.

S mivel sajnos embervoltunk velejárója, hogy folyton ellankadunk az úton, elkényelmesedünk, elgyengülünk, kísértést szenvedünk, netán bűnöket követünk el: folyamatosan újrakezdésre szorulunk az Istennel való kapcsolatunkban. Advent erre az újrakezdésre is felhívja a figyelmünket. Advent ennek az újrakezdésnek is a szimbóluma, és egyben kegyelmi pillanata is. A részünket, mindazt, ami rajtunk múlik, bizony bele kell tennünk. Bűnbánatunkat, jóra törekvésünket, jó cselekedeteinket, imáinkat, mindazt, ami segít ahhoz, hogy Isten kegyelme által újjászülessünk, és Krisztus élete legyen bennünk.

Robi atya