Házasság hete

Kedves Házaspárok! Újra itt a Házasság Hete! Ez a kezdeményezés Angliából indult el több mint két évtizede, Valentin nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. IDE kattintva többet is megtudhatsz erről a kezdeményezésről.

Szeretnénk Veresegyházon is népszerűvé tenni ezt a hetet, ezért immár második éve megpróbáljuk mindazokat összefogni, akik szintén értéket látnak a házasságban. A városban számos randevú lehetőség van, de ezen a héten partnereink kedvezményekkel, mi pedig kapcsolat-erősítő játékokkal is készültünk. A randipontokon kérjétek a játékokat, minden helyen mással készültünk. Saját tapasztalat, hogy 5-10 év házasság után gyakran a problémamegoldáson, gyereknevelésen kívül nem marad közös téma, ezek a feladatok ebben segítenek. Számos ajánlat közül válogathattok, az ingyenes sétától a romantikus vacsoráig, összeköthet titeket a közös érdeklődés, a kultúra vagy a hitetek is. 2025-ben reméljük, sporttal foglalkozó partnereink is lesznek! Szívesen fogadunk minden – akár pozitív vagy negatív – visszajelzést e-mail címünkön, vagy a Facebookon privát üzenetben. Illetve, ha jövőre szívesen lennél partnerünk, már most jelezheted! hazassagheteveresegyhaz@gmail.com

Boldog és örömteli pillanatokat kívánunk nektek!

Kövesd a Házasság hete Veresegyház oldalt a facebookon is!
https://www.facebook.com/hazassagheteveresegyhaz

FIGYELEM! A KEDVEZMÉNYEKET HÁZASSÁGI ANYAKÖNYVI KIVONAT VAGY ESKÜVŐI FOTÓ BEMUTATÁSA ELLENÉBEN VEHETIK A HÁZASPÁROK IGÉNYBE!

ESEMÉNYEK

KEDVEZMÉNYEK, PARTNEREK

Éden Lounge
A házaspárok a la carte főétel fogyasztása esetén ajándék desszertet választhatnak. A kedvezmény az alábbi napokon vehető igénybe: február 10-11 és 15-18-án 12:00-tól 22:00-ig.
Taverna Paradiso
Csak ezen a héten kapható a 'Szerelem tál', ajándék desszerttel!
Gigerli
Séfük Valentin ajánlattal készül! Az asztalt foglaló házaspárokat welcome itallal és párkapcsolati kvízzel várják! A kitöltők között a hétvégén ajándékot sorsolnak ki!
Bandy's bisztró
Házaspároknak minden reggeli árából 10% kedvezmény!
Bellini Bistro & Bar
8-11 óra között 10% kedvezmény a reggelik árából, 12:00-zárásig 2-t fizet 3-at kap koktél akció!
Frei Café Veresegyház
Kérjetek egy újhullámos cappuccinot és kaptok mellé egy másikat ajándékba, vagy igyatok két párizsi lattét és kaptok hozzá egy ajándék süteményt!
Szöszi Café
Helyben fogyasztott sütemény mellé egy presszó kávé ajándékba. Forrócsokihoz ajándék pillecukor keverő.
Fületlen Bögre
A házaspárok háromféle sze-rele-ndvics menü közül választhatnak.
Pszichokikötő
Ingyenes beszélgetős félórák, igény esetén pár- és családterapauta mediálásával.
Február 12-én 17.00-19.30 és február 14-én 15.00-19.00.
Medveotthon
Február 10-18 között egy felnőtt belépő áráért a házaspár mindkét tagja beléphet. Más kedvezménnyel nem összevonható.
Városi múzeum
A Városi Múzeum érdekes kiállítással és kvízzel várja a párokat szombaton és vasárnap 10-16 óra között. A program ingyenesen látogatható.
Veresegyház
Termálfürdő: egy felnőtt teljesárú jeggyel beléphet együtt a házaspár. Más kedvezménnyel nem összevonható!
Ha tudni szeretnéd, miért pont randilehetőségeket szervezünk a Házasság Hete alkalmából, nézd
meg ezt a videót: