Szeretnénk, ha egyházközségünk életében a közösségi ima nagyobb szerepet kapna, ezért egy új kezdeményezést indítunk.
Templomunk nyitvatartási idejében hívjuk a testvéreket imádságra a kápolnába. Az imát mindenki saját elképzelése és ideje szerint végezheti, szándékaink pedig kettősek: egyrészt imádkozzunk egyházközségünkért, közösségeinkért és a hívők számának gyarapodásáért, másrészt egyéni szándékokért is! Az egyéni imaszándékokat folyamatosan be lehet tenni a kápolnában erre a célra elhelyezett dobozba névvel, vagy név nélkül. Azért, hogy láthatóvá tegyük imaéletünk folyamatosságát, erejét, kérjük a testvéreket, hogy iratkozzunk fel arra az időpontra, amikor vállaljuk, hogy eljövünk. Feliratkozni a faliújságra kihelyezett papíron, vagy itt lehet:
https://docs.google.com/spreadsheets/d/1IqUlGwzBgByqZaqDad-byVkEiAfPlkoxZDw05NSH_Pw/edit#gid=0
Buzdítunk mindenkit a részvételre, hogy elhiggyük és meglássuk, hogy az imának mindig, minden élethelyzetben nagy jelentősége van, és hogy már két ember imája is több, mintha egyedül imádkozunk.
Egyéb tudnivalók:
Az egyéni imaszándékokat minden héten pénteken délelőtt cseréljük.
Aki imádkozni jön, a dobozban levő egyéni imaszándékokat elolvashatja.
Az imádsághoz a faliújságon mindig lesznek ötletek, javaslatok, aki szeretné, ezeket használhatja.
Természetesen feliratkozás nélkül is bármikor lehet jönni, minél többen vagyunk, az annál kedvesebb az Úrnak!
Varga János SVD (verbita missziós szerzetes Argentínából) 2016 október 19-én, szerdán este 18:30 órai kezdettel Gyógyító szentmisét mutat be, majd azt követően szentségimádást tart a Szentlélek templomban. A szentségimádás szerves része az alkalomnak, zárása körülbelül 20:30 órakor várható. Mindenkit szeretettel várunk!