Lelkiség

A rózsafüzér a katolikus hívek egyik legkedveltebb és legismertebb imádsága. Szerzője a hagyomány szerint Szent Domonkos, aki a 13. század elején élt, és az Egyház kiváló szentjei között foglal helyet. Dél-Franciaországban sokáig fáradozott az eretnekek megtérítésén. Miután minden buzgólkodása mellett sem bírt nagyobb eredményeket felmutatni, bánatában a Boldogságos Szűzhöz fordult – akinek amúgy is nagy tisztelője volt – s kérte, tanítsa meg, hogyan harcoljon sikeresebben a már nagyon elharapódzott bűn és eretnekségek ellen. Hagyomány szerint a Boldogságos Szűz ekkor Szent Domonkost arra az imával és prédikálással váltakozó hithirdetésre tanította, amelyből a rózsafüzér-ima mai alakja kifejlődött.

A rózsafüzér szóbéli és elmélkedő imádság összetételéből áll. Elmélkedő részét a szent titkok képezik, amely az Úr Jézus legfontosabb életeseményeit, életének állomásait, szenvedését és mennyei megdicsőülését foglalja magában. E titkok szemlélése közben 1 Miatyánkot és 10 Üdvözlégyet mondunk, hozzácsatolva a Szentháromság imádást: Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek.

„A rózsafüzér természete szerint a békére irányuló imádság, abból a tényből fakadóan is, hogy Krisztust szemléli, aki a Béke Fejedelme és a „mi békénk” (Ef 2,14). Aki hasonlóvá válik Krisztus titkához – és a rózsafüzér éppen ezt célozza –, megérti a béke titkát és életprogrammá teszi azt. Emellett a rózsafüzér elmélkedtető erejével, az Üdvözlégyek nyugodt egymásutánjával megbékítő hatással van az imádkozóra, s felkészíti arra, hogy befogadja, átélje és maga körül is sugározza azt a békét, ami a Feltámadott különleges ajándéka (vö. Jn 14,27; 20,21).

A rózsafüzér a béke imádsága a szeretet gyümölcsei miatt is, melyeket létrehoz. Ha jól végzik, mint elmélkedő imádságot, a rózsafüzér, miközben titkaival elősegíti a Krisztussal való találkozást, szükségszerűen észrevéteti a testvérekben is, főleg a szenvedőkben Krisztus arcát. Hogyan lehetne szemlélni például az örvendetes titkokban a Betlehemben született Gyermeket anélkül, hogy föl ne ébredne bennünk a vágy befogadni, megvédeni és elősegíteni az életet, a világ bármely részén szenvedő gyermekekre gondolva? Vagy lehetne-e követni a kinyilatkoztató Krisztus nyomait a világosság titkaiban anélkül, hogy boldogságai tanúi ne lennénk a mindennapi életben? S miként lehetne szemlélni a keresztet hordozó és megfeszített Krisztust anélkül, hogy ne éreznénk: Cirenei Simonná kell lennünk minden szenvedő vagy reménytelenségbe jutott testvér mellett? Végül hogyan szegezhetnénk tekintetünket a feltámadott Krisztus dicsőségére és Máriára, a koronás Királynőre anélkül, hogy föl ne ébredne bennünk a vágy: szebbé, igazságosabbá, Isten terveit jobban megközelítővé kell tennünk ezt a világot?”

(Részlet Szent II. János Pál pápa Rosarium Virginis Mariae kezdetű apostoli leveléből)

Robi atya

Szeptember 23-án ünnepeljük Pietrelcinai Szent Pió atya liturgikus emléknapját. Élete sokunk előtt ismert, hiszen rengeteg vallási irodalom, és játékfilm is készült róla. Megadatott, hogy járhattam a sírjánál is San Giovanni Rotondoban, ahol leróhattam tiszteletemet és imádkozhattam épen maradt holtteste előtt.

Pió atyát Szent II. János Pál pápa avatta boldoggá, majd 2002-ben a szentek sorába iktatta. Homíliájában a következőket mondta róla:

„Pietrelcinai Szent Pio atya egész életében mind jobban igyekezett hasonlítani a keresztre feszítettre: mindvégig annak teljes tudatában volt, hogy arra hivatott, egészen különleges módon legyen a megváltás művének munkatársa. E nélkül a folytonos keresztre való utalás nélkül nem lehet megérteni az ő életszentségének titkát. Isten szemében ugyanis a kereszt az üdvösség valódi eszközévé vált az egész emberiség számára, az az út, amelyet maga Jézus is ajánl mindazok számára, akik Őt követni akarják.”

Hadd ajánljam a testvérek figyelmébe a neki tulajdonított imát (kilenced), melyet gyakran elimádkozhatunk szükséghelyzetünkben: Kilenc napon keresztül mindennap imádkozzuk el a Kilenced mindhárom tételét.

1. Jézusom, Te mondád: „Kérjétek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak néktek.” Íme, most zörgetek, keresek és kérem a kegyelmet, hogy….Miatyánk…Üdvözlégy…
2. Jézusom, Te mondád: „Amit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” Íme, most a Te nevedben kérem az Atyától a kegyelmet, hogy:…Miatyánk…Üdvözlégy…
3. Jézusom, Te mondád: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.” Íme, most szavad csalatkozhatatlanságára támaszkodom, és kérem a kegyelmet, hogy:…Miatyánk…Üdvözlégy…

Jézusom Szentséges Szíve, Te nem tudsz részvétlen lenni a szerencsétlenek iránt. Légy irgalmas hozzánk, nyomorult bűnösökhöz is! Add meg nekünk Szűz Mária Szeplőtelen Szívének, a Te és a mi gyöngéden szerető Édesanyánknak a közbenjárására a kért kegyelmet! Amen

Robi atya

Szent Kereszt felmagasztalásának napján, kézenfekvő a kérdés, miért ünnepeljük ezt az embert meggyalázó kivégzőeszközt? Szent Pál írja: „Mi azonban, a megfeszített Krisztust hirdetjük, ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság.” De mi keresztények, nem akármilyen keresztet tisztelünk, hanem azt a keresztet, amelyet Jézus szentelt meg áldozatával: az ő mérhetetlen szeretetének gyümölcsét és bizonyítékát. Krisztus vérét ontotta a kereszten, hogy az emberiséget kiszabadítsa a bűn és a halál szolgaságából. Ezért lett a kereszt a romlás jeléből az áldás jelévé, a halál jeléből a szeretet jelévé.

Jézus a Getszemáni-kertben előre látta, átérezte, milyen szenvedés vár rá, ami emberségét félelemmel töltötte el. A Szentírás szavai szerint “vérrel verejtékezett”. Ismerjük szavait: “Ha lehetséges, múljék el tőlem ez a keserű pohár, de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tied.” Ilyen áldozatra csak az a mérhetetlen szeretet képes, aminek tanúbizonysága az Atya felé az ő akaratának elfogadásában állt, felénk, emberek felé pedig a szenvedés átélésében. Jézus kereszthalála az a pillanat, amikor a legdicstelenebb az emberek előtt, de legdicsőbb az Atya szemében: amikor a sátán bukása elérkezett. Ez az a pillanat az, amikor megnyílik a mennyország, feltárul az ember számára az örök boldogság, az üdvösség ajándéka.

A kereszt nem csak a kereszténység szimbóluma, de földi életünk kísérője is. Minden ember, aki valaha élt és élni fog a földön, találkozik a kereszttel. A hívő embernek azonban nem kell tudattalanul elszenvednie, hanem tudatosan kell hordoznia, sőt érdemszerzővé tennie. Az Istenhez tartozás szinte lehetetlen áldozathozatal, lemondás és keresztjeink elfogadása, vállalása nélkül. Kempis Tamás így fogalmaz: “Sokan sürögnek Jézus körül, akik szeretik az ő mennyei országát, kevesen, akik keresztje alá hajtják vállukat. Sokan vannak, akik vágyakoznak vigasztalására, de kevesen kérnek részt a megpróbáltatásból. Lakomájában sokan mellé ülnek, böjtjét kevesen vállalják. Arra mindenki vágyakozik, hogy vele örvendezzék, de kevesen akarnak valamit szenvedni érte.

Életünkben a legtöbbször nem is számítunk arra, hogy megpróbáltatásokkal, keresztekkel találkozhatunk. Ezek valahogy nem illenek bele elképzeléseinkbe. Pedig a kereszteket nem lehet kikerülni. Sokszor mi magunknak ácsoltuk, mert olyan útra tévedtünk, ahonnét vissza kell fordulnunk, vissza kell találnunk. Ilyenkor a megállás az összegzés eszköze, arra késztet, hogy végiggondoljuk addigi életünket. Van, hogy továbbra sem értjük az okát, emberi ésszel nem találunk magyarázatot. Akárhogy is, de a keresztekkel számolnunk kell. Eldönthetjük azonban hozzáállásunkat, ami hitünk mélységétől függ. Legyenek bátorítóak számunkra Szalézi Szent Ferenc szavai, aki a következőképpen fogalmazott: “Azt a keresztet, ami most annyira nyomja válladat, mielőtt elküldte volna hozzád az Úr, mindenható szemével megvizsgálta, szerető irgalmával átmelegítette, mindkét kezével méregette, vajon nem nagyobb-e, nem nehezebb-e a te számodra, mint amennyit elbírsz? Aztán megáldotta, szent kegyelmével, irgalmával megillatosította, reád és bátorságodra tekintett, és így érkezik a mennyből a kereszt, mint Isten köszöntése, mint a te Istened szeretetének irgalmas ajándéka”.

Robi atya