Az alábbiakban egyik közösségi tagunk, Bozsó Ildi visszatekintését olvashatjuk a NEKért vállalt önkéntes szolgálatáról:
„…A kongresszus hetében kora reggeltől késő délutánig dolgoztunk, szinte minden nap. A programokra egymás között beosztva osontunk be, mikor volt egy kis szabadidő. A legszebb tapasztalataim mégsem ezekhez fűződnek. Felemelő volt a járdaszegélyen kuporogva egy tableten követni a nyitómise közvetítését a YouTube-on az önkéntesekkel, a technikussal és a biztonsági őrökkel – akik egyébként nem hívőként kértek, hogy valamilyen emléket szerezzek nekik, ha tudok. Különleges
találkozásokban volt részem, amik az életem különböző szakaszait ölelték fel, kezdve a volt középiskolai osztálytárssal, 17 éve nem látott kollégával, különböző múltbeli és jelenlegi közösségek tagjaival, hittanostársak rokonaival, együtt ebédelni Robi atyával… Nem könnyű megfogalmazni milyen erősen jelent meg bennem ettől az egység érzése, Isten gondoskodó szeretete. Értelmet nyert, hogy iszonyatosan rossz az arcmemóriám. Nem ismertem meg a püspököket, jelentős egyházi személyeket, közjogi méltóságokat, számomra mindenki ember volt, akik mind ugyanazt akarják – részt enni ezen a világméretű eseményen. Sok-sok önkéntessel dolgoztam együtt, akik mind külön csoda voltak. Cégvezető és takarító, diák és egyetemi tanár ugyanazzal az alázattal végezte ugyanazt a feladatot. Volt, aki egész hétre szabadságot vett ki, hogy önkénteskedhessen, volt, aki munka, iskola, egyetem előtt/után/helyett jött. Jó lenne többet tudni róluk, újabb közös élményeket szerezni, tudni, hogy az életük hogyan alakul tovább, ismerve azt, amiben éppen voltak. Vajon találkozom velük majd újra? A legnagyobb hatással rám talán az volt, ahogy a pillanatban tudtunk élni, és egymást támogatni, hinni abban, hogy mindent kisimogat majd a Lélek. És mikor megtörtént, összenézni, majd ujjongani efelett. Lackfi János szavait használva, a Patás keményen küzdött, gáncsot vetett, ahol csak tudott. Voltak dühös emberek, lehetetlen helyzetek. A technika összekevert jegyeket, a hatósági intézkedések sokakat több órás várakozásra kényszerítettek, a misén többeknek kilométereket kellett gyalogolni. Volt, aki feladta. És volt, akivel összenevettünk, hogy reméljük, a mennyországba könnyebb lesz bejutni, mint a Kongresszus programjaira….
….Nem lettem okosabb a szolgálattól. De megtapasztaltam azt, amilyen módon az Eucharisztia összeköt minket, egymáshoz vonz, és valamilyen titokzatos módon felemel Istenhez. Hála és dicsőség legyen érte az Úrnak!”