Események
Adventben újra meghívást kapunk arra, hogy tudatosan és személyesen döntsünk Jézus Krisztus mellett. Ezért ez az időszak az újrakezdésnek és a Jézusban való növekedésnek is az időszaka. Nagyon fontos, hogy a mi részünket is hozzátegyük ehhez a növekedéshez, bűnbánattal, a szeretet tudatosan vállalt tetteivel, imádsággal. Amikor befogadjuk életünkbe a Szentlelket, mely Jézus ajándéka, akkor Ő elkezd dolgozni bennünk, és ez magával hoz egy személyes, belső változást. Advent azért is alkalmas idő erre, mert újra tudatosítja bennünk azt, hogy Krisztus eljövetelére nem kell várnunk, hiszen már eljött, sőt itt is van az Ő Szentlelke által. Az őskeresztények nagyon tudatosan élték meg hitünknek azt a tényét, hogy Krisztusban minden beteljesedett már. Az adventi várakozás tehát nem csupán a karácsony ünnepét előkészítő lelki hangulat, hanem az Úr kereszthalálából, feltámadásából és Szentlélek kiáradásából megszületett keresztény hit középpontja. A szentmise központi eseménye az átváltoztatás. A pap szavára a hívő közösség megvallja: „halálodat hirdetjük Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz”. Ez az „el nem jössz” kifejezés, hitünk mindenütt jelen lévő adventi vonatkozását jelenti minden szentmisében. A Krisztussal való személyes találkozásunk gyümölcseit teremjünk mindnyájan Advent szent, kegyelmi időszakában, és életünk minden napján.
Robi atya
Advent hétköznapjain minden hozzánk tartozó településen, tehát Erdőkertesen, Őrbottyánban (Őrszentmiklós, Vácbottyán) és természetesen itt Veresen is lesznek hajnali szentmisék, melyeknek kezdési időpontja reggel 6 óra. Templomunkban kedden, csütörtökön és szombaton. Hétfőn és szerdán azonban a szokott időben, tehát délelőtt 10 órakor lesz szentmise. A többi templom miserendjét a hirdetőtáblán és itt olvashatjuk:
Adventi miserend
Azokon a napokon, amikor nem lesz roráte, tehát hétfőn, szerdán és pénteken, reggel fél 7-től 7-ig szentségimádás lesz templomunk szentségi kápolnájában.
Advent első vasárnapjától kezdve a templomi nyitvatartással egy időben kinyitjuk a szentségi kápolnát is. Szeretnénk lehetőséget biztosítani a hívő közösség számára arra, hogy a nap folyamán is be lehessen térni az Úr Jézushoz. Templomunk nyitvatartási idejét a hirdetőtáblán olvashatjuk.
A rorate misék után a Fületlen Bögrében várjuk a híveket egy közös reggeli Ehhez keresünk olyan testvéreket, akik vállalják a reggeliztetés feladatait illetve segítőket, akik a gyerekekkel játszanának az iskolába indulás idejéig. További információk megtalálhatóak a jelentkező táblázatban: https://docs.google.com/spreadsheets/d/1v2JuXYsdnSUb_vZi-mrYfFuNHYkaWxBTGEe1eZR7760/edit#gid=0
Kérjük a testvéreket, hogy a jelentkező táblázatban jelöljék, ha valamelyik nap nagyobb csapat gyerek érkezése várható (pl. egy egész osztály). Jelentkezni a hírlevélben kiküldött online táblázatban illetve a sekrestyében lehet. Előre is köszönjük a szolgálatot!
Advent szombatjain este 6 órakor gyertyagyújtás lesz a Japánkertben az Ima Veresért és Városunk közös szervezésében.
Az idei adventi naptár pedig itt olvasható/letölthető:
ADVENTi naptár2022Áldott készülődést kívánunk!
LETÖLTÉS: https://veresegyhaz.vaciegyhazmegye.hu/wp-content/uploads/2022/09/TEREMTES-HETE-imanaptar.pdf
Mindenek Teremtője!
Szeretetközösségedből áradt ki Igéd, hogy megteremtse az élet szimfóniáját, amely a te dicséretedet zengi. Szent bölcsességed által teremtetted a Földet, hogy az a teremtmények sokféleségét hozza létre, akik létezésükben téged dicsérnek. Nappal a nappalnak adja át e szót, éjjel az éjjelnek adja tudtul.
Te hívtad meg az embereket, hogy műveljék és őrizzék kertedet. Te helyeztél minket a megfelelő kapcsolatba minden egyes teremtménnyel, hogy meghallgathassuk hangjukat, és megtanulhassuk, hogyan őrizzük meg az élet feltételeit. De mi önmagunkba fordulunk. Befogjuk a fülünket teremtménytársaink tanácsai előtt. Nem hallgatjuk meg a szegények kiáltását és a legkiszolgáltatottabbak szükségleteit. Elnyomjuk azoknak a hangját, akik a Földről való gondoskodásra tanító hagyományokat őrzik. Becsukjuk a fülünket a Te teremtő, békéltető és fenntartó Igéd előtt, amely a Szentíráson keresztül szólít minket. Megrendülve siratjuk azoknak a társainknak, a fajoknak és élőhelyeiknek elvesztését, melyek soha többé nem fognak megszólalni. Gyászoljuk az emberi kultúrák elvesztését a kiszorított, tönkretett, elpusztított életekkel és életfeltételekkel együtt.
A teremtés kiált, amikor az erdők fái ropognak, és az állatok menekülnek az igazságtalanság tüzétől, amelyet mi gyújtottunk meg azzal, hogy nem vagyunk hajlandóak meghallani a szólítást.
A Teremtés ünnepének ebben az időszakában azért imádkozunk, hogy hívj minket Lelked megtartó tüzével, amint azt az égő csipkebokorból tetted. Lehelj ránk. Nyisd meg a fülünket és mozdítsd meg a szívünket. Hozz ki bennünket magunkba fordulásunkból. Taníts minket arra, hogy szemléljük teremtésedet, és figyeljünk minden teremtmény hangjára, amely a te dicsőségedet hirdeti. Mert „a hit hallásból fakad”.
Adj nekünk új szívet, hogy meghalljuk a Föld színének megújítására tett ígéreted jó hírét. Világosíts meg minket kegyelmeddel, hogy Krisztus útját kövessük, amikor tanulunk könnyű léptekkel járni ezen a szent földön. Tölts el minket reménnyel, hogy az igazságtalanság tüzét kioltsa a Te gyógyító szereteted fénye, amely fenntartja közös otthonunkat. Jézus Krisztusnak nevében, aki azért jött, hogy evangéliumot hirdessen minden teremtménynek. Ámen.