Néhány nappal ezelőtt Gyuri atyáékkal beszélgettünk az ünnepeinkről, a parancsolt ünnepek kérdéséről, azokhoz való hozzáállásunkról. Az év 52 vasárnapja mellett Egyházunk 5 parancsolt ünnepre kötelezi a katolikus híveket. Ezek közül az egyik épp a legutóbb, Mindenszentek ünnepe volt. Talán nem szerencsés kifejezés a parancsolt szó. Hiszen Istenkapcsolatunkban nem jó, ha valamit parancsra vagy félelemből teszünk, ám az Egyház mégiscsak fontosnak tartja, hogy részt vegyünk szentmisén ezeken a napokon, jóllehet nem mindegyik munkaszüneti nap, szemben jó néhány nyugat-európai országgal.
Január 1. Mária Istenanyasága, Január 6. Vízkereszt, Augusztus 15. Mária Mennybevétele, November 1. Mindenszentek, December 25. Karácsony. Ezek azok az ünnepek, amelyeken akkor is „kötelező” a részvétel, ha nem vasárnapra esik.
Minden ünnep, egy kis mennyország, ahol az ég és a föld összeér. Nekünk, hívő embereknek, az ünnep alkalom arra, hogy boldogan, és örömmel éljük meg az Istennel való együttlétet. Ezt is kifejezik azok a szolgálatok, amelyeket ilyenkor az énekkar, vagy a liturgikus szolgálattevők végeznek. A mennyországban egész biztosan nem lesznek ünnepek, mert létünk minden pillanata maga az Ünnep lesz. Mivel itt a Földön csak töredékes, törékeny, és tökéletlen az Istenkapcsolatunk, ezért is van szükségünk ünnepekre.
Az ünnep kiemel minket a hétköznapok szürkeségéből, napjaink gondjaiból, küzdelmeiből. Megállunk, és Istenre, illetve az ő hozzánk küldött üzenetére figyelünk. Szabaddá tesszük magunkat arra, hogy befogadjuk kegyelmi ajándékait. Ez minden ünnepre igaz, vasárnapjainkra és parancsolt ünnepeinkre is. Ha így tudjuk nézni, ezek az ünnepek már nem parancsolt, hanem vágyott ünnepekké válnak.
Robi atya
