Az Apostolok cselekedeteinek tanúsága szerint a jeruzsálemi ősegyház így élte meg a Feltámadt Krisztusba vetett hitét: „A hívő sokaság egy szív, egy lélek volt. Az apostolok nagy erővel tanúsították Jézus feltámadását, és mindnyájan bővelkedtek kegyelemben.”
A Feltámadott Jézusba vetett hit tartotta össze a közösséget, és adott olyan erőt, hogy rendkívüli erőfeszítésekre is ösztönözte őket mind fizikailag, mind lelkileg. Az első Húsvét óta az apostoli egyház legfőbb gondja, hogy élő maradjon a kegyelem, ezért nevezi a vasárnapot az Úr napjának. Vasárnap a hét húsvétja, amikor megünnepeljük Krisztus győzelmét a bűn és a halál felett. Közösségbe hív meg bennünket ez a nap. Jézus velünk akar maradni, meg akar erősíteni, azt akarja, hogy kereszténységünk örömet jelentsen. Nem maradhatunk távol a templomi közösségtől, mert ezzel önmagunkat szegényítjük, nekünk van belőle veszítenivalónk. S ha valami miatt távol lettünk volna, akár fizikailag, akár lelkileg, térjünk vissza, mint szent Tamás apostol. Így a krisztusi kegyelemben és a közösség megtartó erejében bízva reményünk van, hogy támaszt találunk húsvéti hitünkben a küzdelmeinkhez, vagy éppen nehézségeinkben.
Páratlan erőforrást jelent számunkra, hogy a Húsvétot követő vasárnapot, az Isteni Irgalmasság vasárnapjának szenteljük. Ennek az ünnepnek nagyságát a hozzáfűzött ígéretek nagyságával lehet lemérni, melyeket Jézus ígért, Szent Fausztína nővérnek: “Aki ezen a napon az Élet Forrásához járul, bűnei és az értük járó büntetés teljes elengedését nyeri el. Ezen a napon megnyílik irgalmam mélysége: a kegyelmek tengerét árasztom minden lélekre, aki irgalmam forrásához közelít. Egy lélek se féljen közeledni hozzám, még ha bűnei skarlátpirosak lennének is.” Eme nagy kegyelmek elnyeréséhez teljesíteni kell az Isten irgalma iránti tisztelet feltételeit, melyek: a bizalom Isten jóságában, a felebaráti szeretet gyakorlása, a megszentelő kegyelem állapotában (szentgyónás után) méltó Szentáldozás.
Ma, tekintetünket a feltámadt Krisztus arcára szegezve, bizalommal telve, Istenre hagyatkozva, szilárd reménységgel mondjuk: „Jézusom, bízom Benned!”
Robi atya