Október 23-án ünnepeljük az ’56-os forradalom és szabadságharc 64. évfordulóját. Tisztelettel és kegyelettel emlékezünk meg azokról, akik a legdrágábbat adták nemzetünk szabadságáért és függetlenségéért: az életüket. Az eseményeket, – ha valaki nem volt szemtanúja azoknak a napoknak – az idő távlatában történészek kutatása és megítélése alapján ismerhetjük meg. A hősök emlékezetét kegyelettel idézzük fel: imádkozunk az elesettek lelki üdvéért.
Október a rózsafüzér hónapja. Akár egy-egy tized felajánlásával gyakoroljuk az irgalmasság lelki cselekedeteit – értük, és mindazokért, akik húsbavágóan érintettek voltak, és érintettek ma is! Hiszen sok olyan család él szerte az országban, akik hordozzák nemzetünk e traumájának sebeit: megtorlás, bebörtönzés, disszidálás és sorolhatnánk ’56 diadalmas és tragikus őszének következményeit. Az én családom is érintett volt ebben: nagymamám testvére is a forradalomban való részvétele miatt menekült külföldre a megtorlás elől.
Magyar népünk történelme során számtalanszor adta tanújelét vére árán is szabadságvágyáról. Arról a vágyáról, hogy saját kezébe vegye a sorsát. Ezt próbálta megtörni az ’56 utáni puha diktatúra, de valójában ezt a szabadságvágyat elpusztítani soha nem lehet. Belénk van kódolva. Isten mindenkit az ő gyermekeinek szabadságára hív. Arra a szabadságra, ami az ő legszentebb álma rólunk, emberekről. Ez pedig nem más, mint hogy legyünk krisztusi emberek. Gyökössy Endre kedvenc kifejezése ez volt: Homo Christianus – Krisztusi ember. Ő írja azonos című könyvében, hogy akkor vagyok igazán ember, ha több telik tőlem, mint amennyi saját erőmből telhetne. Amikor a saját erőtlenségem helyett Jézus erejével élhetek. Ebből az erőből fakad feladatunk: dolgozni saját magunkon. Éppúgy, ahogy egy szobrász, egyetlen nagy kő-, vagy márványtömbből faragja ki azt, amit elméje, szíve, múzsája diktál. Mindenki a saját lelkét faragja. Torzó lesz? Vagy gyönyörű? A saját felelőssége. Senki sem tudja kifaragni helyette. Jézus Krisztus kegyelméből, az ő erejéből, az ő irgalmából táplálkozva kell formálódnunk egy életen át: úgy élni, hogy egyre inkább hozzá hasonlítsunk. A legnagyobb forradalmi tettünk a Lélekkel való együttműködés. Az élet minden területén, de különösen lelki életünkben. Magyarságunk és kereszténységünk elsődleges küldetése ebben a hitét vesztett Európában, hogy általunk váljék láthatóvá a krisztusi ember.
Robi atya
